Múzeum

Pesten állítólag 16 fok van este. mindegy széldzsekiben ülök itt a Múzeumban és igen, találtam valahol wifit a környéken. a gép megy mellettem egy 49-es zörögtt el, aztán egy tűzoltó autó is elszirénázott én meg itt röhögök. WIFI itt is?
Igaz nem biztonságos (bármit jelentsen is ez)
na csoki

itt ni jobbra

Itt világit Informed Comments néven Juan Cole blogja a jobboldalon a linkgyűjteményben
Itt ülök az egyetem előtt a kocsimban és az egyetem falain átsugárzó wifin internetezek. röhelyes. vagy röhejes?

Libanon

Altalaban en magam szeretnem ezt az oldalt politika mentesnek hagyni, de nem tudom megallni, hogy ne tegyem be ide Juan Cole mai blog bejegyzeset. Jo lenne, ha legalabb egy kicsit bele olvasnank egy paran.

http://www.juancole.com

Esfahan

A mostani hétvégét Esfahanban töltöttük. Csütörtök éjjel indultunk vonattal, ami péntek reggel nyolcra ért a városba. Azért választottuk a vonatot, mert olcsóbb, mint a repülő, és tulajdonképpen azzal, hogy reggelre ér Esfahanba nem veszítünk semennyi időt. Megvettem egy hálókocsi mind a hat helyét kb. 8000 forintért oda-vissza, így magunk voltunk Naimával.

Teljesen korrekt volt az egész, be volt készítve egy perzsa újság és egy üveg fagyott ásványvíz, a vonaton pedig ételt is lehetett rendelni, ha éppen igényünk lett volna rá.
Pénteken reggel az érkezés után lepakoltunk a szállodában, majd kisétáltunk a Si-O-Seh hídhoz, aminek a tövében megittunk egy teát. Azután hosszú séta egy másik hídhoz, majd vissza a szállodába pihenni. Hozzá kell tennem, hogy a lábam nagyon fájt, a bokám nincs még bejáratva, így rendesen megszenvedtem a hétvégét. Ráadásul mivel a jobb lábamon volt a testsúlyom zöme, a szandálom feltörte a talpamat néhány helyen, úgyhogy vicces volt ahogyan egyik lábamra sem tudtam ránehezedni.

Egy jó kis alvás után kisétáltunk az Emam térre elámulni. Pechünkre mindkettőnk gépének lemerült az eleme, és péntek révén a legtöbb bolt estig be volt zárva, így csak pár képet tudtunk addig készíteni, kiszorítva elemeinkből az utolsó graftot is.
Szóval estig nagy séta, nagy és finom vacsora, majd vissza a hotelbe, ahol a mobilt hagytuk, amin egy üzenet várt Danitól, hogy ők is Esfahanban vannak Eszterrel, és éjfélig várnak ránk a Si-O-Seh teázójában. Úgyhogy uzsgyi, mi is oda mentünk, és vagy kettőig beszélgettünk.
Másnap újra találkoztunk, egy kis Emam tér, egy kis bazár, majd délután pihi a parkban dinnyével, barackkal, cigivel. Ez volt a legjobb… :-)

Este elváltak útjaink, ők a Zagrosba, mi pedig vissza Teheránban az éjjeli vonattal.
Nekem aznap, vagyis tegnap elott nem volt kedvem bejönni dolgozni, így nem is jöttem :-)
Helyette viszont sokáig aludtunk, majd ebédeltünk, a Jóbarátokat néztük a fürdőkádból, úsztunk a medencében (illetve csak pancsikoltunk, mert a vízmelegítő úgy felforrósította a vizet, hogy újra fel kellett hígítani hidegggel), szaunáztunk, videóztunk, és mindezt úgy, hogy egy percig sem kellett kitenni a lábunk a házból.
Ma pedig ismét itt vagyok, dolgozom, és várom a nap végét, ami után Naimával felmegyünk Darbandra vacsorázni, ahová lehet, hogy Gergő is csatlakozik hozzánk.

Szóval így teltek mostanában a napjaim. Azt kell mondjam, hogy nagyon szerencsés ez így, de jó néhány dolog hiányzik: a barátaim társasága, az Alibi, a motorom, és valami rendes munka. Ha úgy vesszük, akkor otthon teljes az életem… Na, ezen még el kell filóznom.

Mindenkit üdvözlök és puszilok, aki olvassa ezt. Kepek jonnek majd, de megint szarakodik a rendszer.

Gipsz

Majdnem elfelejtettem leírni, hogy a múlt héten kedden este, négy héttel felrakása után önhatalmúan, a svájci bicskám segítségével leszedtem lábamról a gipszet. Nem volt könnyű a kis fűrésszel milliméterről-milliméterre haladni, de kitartásom eredményeként úgy fél-, háromnegyed óra múlva szabaddá vált a lábam. Most, tekintve neveltetésem és tekintettel olvasóim finomságára, nem megyek bele, hogy milyen eredményt szült a másfél hónapos vízhiány.
Viszont mivel nem mozgattam a bokám vagy két hónapig, most alig van holtjátéka, gyenge és fáj. Így amikor csak eszembe jut, tornáztatom egy kicsit az interneten talált gyógytorna segítségével. Ugyanis a kórházban a gyógytornász nő nem volt hajlandó segíteni, mondván, hogy több ezer gyakorlat van… Én meg hagytam a picsába, annyira felidegesített ez a mondata.

Ismét jöjjenek képek és beszámolók

Szóval a múlt hétvégénél hagytam abba, egész pontosan Damavandnál.
Damavand Irán legmagasabb hegye a maga 5671 m-es csúcsával, ami azt jelenti, hogy még most is hó fedte néhol. Mi egészen a base campig fel tudtunk menni kocsival, ami önmaga is hihetetlen volt, hogyan bírta az a ki Mitsubishi azt a néhol törmelékes, néhol poros, szűk, tűkanyaros utat. De bírta, és feljutottunk. Néha persze félre kellett húzódnunk, amikor egy hatalmas teherautó vagy busz éppen szemben jött velünk, de ennél nagyobb kihívások nem is értek minket.
Damavand előtt még lekanyarodtunk megnézni egy mesterségesen duzzasztott tavat, ami szintén gyönyörű volt. Ha nem lett volna rajtam gipsz, és a vendéglátóim is hoztak volna fürdőruhát biztosan bele is megyünk, ugyanis voltak, akik fürödtek.
És most jöjjenek a képek.

Saturn

Útban Bamiján felé, 2006 február vége, Afganisztán. Hogy én is felnyomjak valami képet :)

Az Alibi ma bezár és egy hétig vagy 10 napig a Szigeten lesz. Nem csak a délutáni porgramom szűnik, meg a netezési lehetőség is. Itt ugyanis még él az AJK WIFI-je, így aztán nekem ingyen ment a net. Idáig. Jövő héten nem tudom mi lesz.

Szerdán bementem a Saturnbe venni egy tv antenna kábelt. Mert Csandra, ami volt szétesett. Ellőször volt a 6 csatorna, aztán 5 lett, végül már csak három jött. Aztán egyszer valaki annyira felakadt, hogy már egyetlen castornát sem hozott a kábel.
Szóval elmentem a Saturnbe, vettem egy apa-anya fejű kábelt, állítólag ez a hagyományos. Tegnap előtt deireket korán hazamentem, hogy most végre tévézem egy jót, kb. egy hónap után. Aztán kiderült, hogy vagy a tv-d vagy a dugaszod abnormális, mert nekik apa-apa fejű kábel kell.
Na ma viszamentem a Saturnbe és mintegy érezve végzetem kissé agresszívan léptem fel. És igen, ezerfajt méretben, és márkában volt kábel, de nem apa-apa fej kiszerelésben. A pénzem legalább visszaadták, de egyébként úgy szar az a hely ahogy van.

Választéka mint egy kisbolté, csak azzal palástolják, hogy az abból a kevésből 500 db-ot tartanak, nem 5-t.

Ma azzal ébresztet Nagyid emg Szilvi, hogy akkor betennének a fürdőbe egy mosógépet, meg az előzőszobába egy hűtöt (azt csak egy napra). Úgyhogy most a wc csésze mellett van könyktámaszom is. hehe

kísérlet

valamihez kell, majd meglátjuk. De egyébként így nézek rád, ha túl sok képet pakolsz fel :)

Bakker

Hát nézem ezeket a képeket megint. És csak ki mosolyog rám hoppá valahol lent? Hát a gyökér Csandra. Hát hello? Élsz még? Emilt meg nem írsz! Öllelek bunkoman :)
Egyébként Csandra csak örülhetsz, hogy kimaradsz az itthoni hőségből, majd égzengésföldindulásból. Itt ülök éppen a ..., na hol? És az ezeréves cd szól és megőrülök és vizet iszom a változatosság kedvéért.
Az egyetemem bezárt 3 hétre, engem kizárt. És már nagyon ideges lettem, hogy nem tduok netezni három hétig, amikor kiderült, hogy az egyetemen midnenhol müködő WIFI él még az Alibiben is!!! jeeeee, éljen a technika, legalábbis amíg még működik.

Ma voltam táborfalván hadgyakorlaton, majd én is nyomok fel képeket. Az fagnisztánba induló katonák tartottak bemutatót. És a katonalányok egyszerűen gyönyörűek voltak.

Ez is utazas... lesz valamikor.

Na jo, meg megosztom veletek az utobbi idoszak almodozasaim targyat.
Ezzel lehetne am majd jooooo nagyokat utazni...

Darmand

Na, megjott Wape baratunk is, es ismet nem tagadta meg magat. En peldaul kifejezetten szeretem a kulonbozo varoskepeket, es az konnyen lehet am, hogy masok is, akik ezt nezik... :-)

Hetvegen hegyet masztam mind a ket nap. Penteken Darmand-ba mentem el a rendszergazda kollegammal, Alival. Ez eszak Teheranban van, telen sielni lehet, es telen-nyaron tele van ettermekkel, amelyek szinte egymasra epultek. Most biztos lehetne valami frappansat irni a versenyrol es konkurenciarol, de egy orat aludtam az ejjel mivel Naima hajnalban megerkezett egy honapos kirandulasara... Szombaton pedig Iran legmagasabb hegyenek, a Damavandnak a labahoz utaztunk el, de errol majd kesobb teszek fel kepeket.

Az alabbi kepek Darmandon keszultek, es en is latszom az egyiken, ami a blog torteneteben rendhagyo...

nem teher ám

ha írni kell a blogba. bocs, de én is kitöltöttem a kérdőívet és azt íram bele a sok dicséret mellett, hogy nem kell ilyen sok kép :) főleg nem az autópályákról.

Én lent voltam Balatonon, az dél parton, ami persze nem fogható dél-Teherán nyüzsgő forgatagához. Lefelé, egy kisebb csapat tinivel vonatoztam éjjel. Meglepetésemre kiderült, hogy még van szakközépiskola és ezek a fiúk speciel fodrásznak tanulnak. Na? és napotna átlag 2-3 tanórájuk van. Belőlük lesznek majd a felelős állapolgárok.

A Balaton meleg, a déliparton hínáros. Kékalgával nem találkoztam (a hírek szerint terjed), szúnyogveszély minimális, és tényleg OLCSÓ, még néha Bp-hez képest is.

Highways of Tehran

Kerdoiv

Arra kerunk benneteket, hogy szanjatok ertekes idotokbol par percet a blogunkkal kapcsolatos anonim kerdoiv kitoltesere.
Bevaljuk ferfiasan, ez foleg a mi szorakoztatasunkra talaltuk ki, de az eredmenyeket megfogadjuk, es publikaljuk is.


Klikk ide a kerdoivert!

Grafiti

Van néhány dolog, ami nagyon kellemes a munkahelyemen. Például, hogy bármi kell, szólok a takarítóknak, és ők megszerzik. Így rendelek ebédet, a napi angol nyelvű sajtót, és így váltottam ma pénzt is. 100 euróért kaptam 1160000 riált. A másik nagyon jó dolog, hogy a UNODC előfizetett egy csomó on-line folyóiratra, amit így kedvemre olvasgathatok. Egy jó példa a Jane’s különböző lapjai, vagy az Encyclopedia Britannica. És akkor még nem is beszéltem a UNODC és a UNDP intranetjéről és elektromos könyvtáráról.

Munka után ismét be a városba, hogy most már tényleg megtaláljam a világ legfinomabb csokishake-ét, és hogy ne kelljen még haza mennem. Továbbá látni akartam az örmények katedrálisát, ami a legnagyobb templom Teheránban.
Babakkal elvitettem magam a Mirdamad metró állomásra 15000 riálért, onnan a Haft-e Tir állomásig oda-vissza 1500 riál. Az állomáson kétszer is megkérdezték tőlem a helyes irányt, lassan kezdem megszokni, és a perzsa szókincsem kezd bővülni a „melyik”, „merre” és a „hogyan” szavakkal. Ennek ellenére nem sok segítség voltam.
A Haft-e Tiren viszont én érdeklődtem az úti célom irányáról, de meg kell mondanom, hogy én sokkal kedvesebben igazítanék útba mindenkit.
Egy jó tanács: ne gyalogoljatok öltöny nadrágban, bőrtalpú cipőben és begipszelt lábbal túl sokat. Alig hagytam el a Haft-e Tir teret, éreztem, hogy a jobb lábamat feltörte a cipő, és a nacim alantas módon gyűjtötte össze a meleget a nem éppen legmegfelelőbb helyen. Itt némelyik légkondi működik ezen az elven, hogy a párologtatás hőt von el, egy központi egység vizet csorgat le egy táblán, aminek a páráját léghullámokkal röpíti egy másik szerkezet a szobákba. Na az én nadrágom ennek a folyamatnak a feléig jutott el.

Először elsétáltam a Sarkis katedrálisig, és útközben rengeteg kiskabátot és kendőt árusító bolt előtt mentem el, ahol akár fel is tudjuk majd Naimát öltöztetni, ha éppen úgy ítéli meg. Volt mindenféle színben, úgyhogy választhat ízlésének megfelelőt. Szintén út közben haladtam el egy ház mellett, ahol egy hatalmas Down with the USA grafiti volt a falra festve. Miközben fényképeztem, egy öreg bácsi haladt el mellettem, és el kezdet valamit magyarázni perzsául, amit nem értettem, de intonációjából ítélve nem osztotta a művész véleményét.

A katedrálist pechemre be volt zárva, így oda sem tudtam bejutni. Az öreg a kapuban beengedett az udvarba, és kérdésemre, hogy hány órakor nyitnak és zárnak, azt mondta, hogy augusztusban jöjjek újra, mert tataroznak.

A katedrálistól elindultam megkeresni azt a helyet, ahol a csokishake-t lehet kapni. Nagyon kellemes helyeken, tereken, utcákon keresztül jutottam el oda. Először alig találtam meg, mert maga a hely nagyon kicsi. Nem is voltam biztos benne, hogy jó helyen járok. Inkább valami édességboltra hasonlított: bent a szekrény telis-tele volt csokival, cukorral és kávéval a Haribotól kezdve a Chupa Chupsz nyalókán keresztül a Ritter Sportig.
Az eszpresszó nagyon finom volt, de a shake egyszerűen mennyei! Jéghideg, sűrű, krémes, édes, finom. És nagy adag, így ez vált a vacsorámmá is egyben. Elüldögéltem a kb kétszer két méteres helységben a kávé és a shake mellett két cigi erejéig, majd fizettem 34000 riált, és visszaindultam a Haft-e Tirre. Bent még írtam Naimának egy sms-t, amit a telefonom valamilyen ismeretlen okból Alinak, a UNODC rendszergazdájának küldött el, körülbelül harmincszor.
Útközbe még láttam egy-két olyan kávézót, ahová szívesen visszajönnék. Ilyen nevük volt, mint Café Brasil, vagy Café Mocca.

A Mirdamadon a taxistól kérdezem, hogy mennyiért vinne haza a Adzsdunijére. Visszakérdez, hogy Adzsdunije? Mondom igen. 30000. Mire én: 25000. Ebben meg is állapodtunk. Amikor már idő szerint kb haza kellett volna érnünk, gondoltam magamban, hogy erre még nem is jártam, milyen jó kis boltok vannak a közelünkben. Rákérdezek, hogy melyik irányban van a tér? Milyen tér, kérdezi. Hát az Adzsdunije. Adzsdunije???? Oda megyek???? Ez a Dzsamal! Félreértettük egymást, és így baromi messze kerültünk. Úgyhogy nincsenek jó kis boltok a közelünkben, és a legnagyobb csúcsforgalomban araszoltunk az autópályán még vagy ¾ órát. Útközben megbeszéltük, hogy itt születtem, hogy 30 éve nem Teheránban azóta, és, hogy a szívem fele perzsa. Ennek ellenére 50000-t akart kérni, vagy éppen ezért sikerült 40-re lealkudnom. Nézőpont kérdése.

Itthon a szokásos locsolás.

A képek:
1. Grafiti
2. Grafiti közelről (igen, a csillagok koponyák, a sávok bombák)
3. Katedrális kívülről
4. Katedrális a kapuból
5. A katedrális kertjében hátul, mögötte egy újabb propaganda festmény
6. Propaganda festmény közelről, okulás végett (angol nyelven is, a félreértések elkerülése végett)
7. Játszótér a kávézó közelében
8. Haft-e Tir tér, de homályosan. Mikor fényképeztem nagy sípolásokat hallottam a hátam mögött, de akár nekem szólt, akár nem, úgy tettem, mintha nem nekem szólna, és hidegvéremet megőrizve, hátra sem nézve elindultam előre. Gondoltam, ha akarnak, könnyen utolérnek, de nem tették.

Péntek: Imam Khomeini, Behest Zahra

Csütörtökön elhatároztam, hogy hétvégén mindenképpen elmegyek valahova, kirándulni, a városba, akárhova. Ennek ellenére pénteken sokáig aludtam, de fel-felriadtam arra, hogy kalapálnak a kertben, ahogy a medencét elkezdték rendbe hozni. Remélem, hogy kész lesz hamarosan, és tudunk majd fürödni benne. Most teljesen lebontották a belső falat, és mögötte láthatóvá vált az eredeti felszín, amire egy nagy cápát és egy úszó férfit festettek.

Miután felkeltem, megfürödtem és ebédeltem, bementem a városba. Arra a térre, amihez közel dolgozom, mert a Lonely Planet szerint van ott egy kávézó, ahol jó kávét adnak, és a térkép szerint közel van oda a metró állomás is. Péntek révén alig volt forgalom. Így teljesen kellemes ez a város: csendesebb, átláthatóbb, szinte világosabb. Ráadásul eszméletlen jó idő volt: fújt egy kicsit a szél, kellemes száraz meleg volt, nem több, mint 28 fok. Nagyon élveztem, és arra gondoltam, hogy otthon nyáron sajnos elviselhetetlenebb a meleg a pára miatt.

A kávézót, Isi Sheez, valóban is megtaláltam egy teheráni segítségével, aki radiológus a televízió és rádió kórházában. Megkérdezte, hogy tetszik-e Irán. Mondtam, hogy igen, és neked? Erre zavarba jött, és azt mondta, hogy persze, ez a hazám.
A kávé nem volt annyira finom, mint a legutóbb, meg akkora adagot adtak, hogy forró csokinak is beillet volna, de azért jól esett.

Utána elindultam gyalog a metró felé, de nem volt ám olyan közel, és én csak sántítva, lassan tudok menni. De igazából sétálva lehet egy környéket megismerni, úgyhogy jó volt. Végigsétáltam egy autópálya mellett, át egy hatalmas felüljárón. A felüljárón megálltam fényképezni, de valahogy meghülyült a gépem, és közelképre állította magát. Ahogy ott szarakodom vele, női hangot hallok. Felnézek, és egy iráni nő néz rám, majd újra hozzám szól. Rájöttem, hogy útbaigazítást kért. Tőlem! De még mindig várta a választ, és csak akkor nyugodott meg, mikor elmakogtam neki, hogy nem értem őt, külföldi vagyok. Ezt megköszönte, és visszaült a kocsiba. Kicsit később, már lejöttem a felüljáróról, amikor egy kocsi befékez, visszatolat hozzám. Először azt hittem, hogy taxi, de nem, öt srác ült benne, és ők is az irányt kérdezték meg tőlem! Persze, szeretek integrálódni egy kultúrába, de azért azt nem hiszem, hogy perzsának nézek ki. Bár az lehet, hogy egész Teheránban egyetlen hülye külföldi sétál a tűző napon az autópálya mellett úgy, mint a helyiek.

A metrót megtaláltam, egy nagy park mellett van. Miközben sétáltam a park mellett láttam, hogy sokan kiülnek oda kempingezni, sok párocska is megbújt a bokrok között, és ahogy leültem pihenni egy cigivel, egy szerintem belőtt gyereket vitt el előttem bilincsben egy rendőr, aki jól megnézett magának, talán remélve, hogy még egy kapása lesz.

A metró teljesen korrekt, tiszta, modern. Minden ki van írva angolul, úgyhogy nagyon el sem lehet tévedni. Mondjuk a jegyért való sorban állás keleti, nem számít a sorrend, be-befúrják magukat sietős teherániak a sor elejére. A kocsik is tiszták, megy a légkondi, nők, férfiak együtt utaznak. Az út nagyon hosszú volt, végállomástól, végállomásig utaztam Imam Komeini mauzóleumához.

A síremlék hatalmas, de éppen tatarozzák, így a belső udvarba nem tudtam bemenni. Tele van a hely kis kajáldákkal, gagyi szuveníreket árusító ajándékboltokkal. Jobb híján beültem egy emeleti étterembe, hogy igyak egy teát, de anélkül ültem le, hogy előre megrendeljem, így nem kaptam, mert nem jött oda senki, hogy rendelést vegyen fel. Viszont invitálás nélkül oda ült hozzám egy csapat esfaháni férfi, akik többsége az ottani egyetemen "doktor", úgyhogy vicces volt, ahogy az egyikük, aki beszélt kicsit angolul mindenkit úgy mutatott be, hogy ő dr X, ezt tanítja az egyetemen, ő dr Y, azt tanítja az egyetemen, ez pedig dr Z, amazt tanítja az egyetemen. És voltak vagy tízen. Dr Y, aki földrajzot tanított nem tudta, hogy Magyarország fővárosa Budapest, dr Z pedig, aki arabot tanított nem értette, amikor arabul szóltam hozzá. De díszes társaság volt mindenképpen. Végül mégis beszéltem egy kicsit arabul, méghozzá a társaság egyik nem doktor tagjával, de ő Kuvaitban dolgozott segédmunkásként.
Az, aki angolul beszélt viszont nemhogy tudta a fővárosunkat, hanem tudta, hogy Lothar Matteus volt a csapatkapitány, hogy Puskás, és hogy van Vasas. A foci kinyitja az ember szemét a világra...

A mauzóleum mellett van az Irak-iráni háború hallottainak az egyik temetője (Behest Zahra), és itt nyugszanak azok az iráni zarándokok, akiket a szaúdi katonaság ölt meg, amikor 1986-ban tüzet nyitottak a hadzsoló tömegre. Ide is elsétáltam, és egy kislány rögtön süteménnyel kínált, amit megköszöntem szépen, de nem fogadtam el. Kicsit megbántódva érezte magát, és fogalmam sincs, hogy ki volt, vagy miért kínált meg abból a nagy tálcából.

Ekkorra már eléggé sajgott a lábam, így visszametróztam. Ugyanazon a vonalon utaztam, mégis kevesebbet fizettem, mint odafelé. Vannak itt furcsaságok.
A végállomástól már taxival jöttem haza, és itt is kevesebbet fizettem, mint általában, pedig semmivel sincs közelebb.

Itthon még gyorsan meglocsoltam a kertet, vacsoráztam, és megnéztem a Nagy Sándor című filmet, amit otthon még nem láttam.

Mára is elterveztem egy kirándulást, de végül megint nem tudtam időben felkelni, délután pedig estebédre vagyok hivatalos az ügyvivőhöz, így itthon maradtam.

A fényképek a következők:
1. Teheráni utca (Valiasr ave.), közel a Vanak térhez, ahol dolgozom. Ebben az utcában ittam a kávét.
2. A Mirdamad metróállomás előtti nagy tér, háttérben a város és a kopár hegyek.
3. Az Imam Khomeini mauzóleum. Sajnos a gépem önállósította magát, azért ilyen homályos.
4. A Behest Zahra temetőben.
5. Dohány ellenes poszter.

Azt még le akarom írni, hogy nagyon hiányoznak a barátaim, az otthoni társaságom. Szeretnék velük találkozni, beszélgetni, röhögni.

Vendégszerzőnk tollából: Bolivia és választás

Első vendégszerzőnk a blogon. Betti vagy Detti abszolút privát mailben ecsetelte számomra boliviai kalandjait, amit mint az EU hosszútávú választási megfigyelője "szenvedett" el három hónapon át. Hozzájárulásával most ti is ízelítőt kaptok. (ékezetek nélkül)

roviden osszefoglalom a fobb pontokat, mi is van itt:

1. egy-ket nagykepu, a negativumokat kiragado gondolat avalasztasokrol

2. nehany rosszindulatu megjegyzes a rovidtavuakrol

3. csunyatmondas az aymarakrol

4. afganisztan extra

Valasztottunk alkotmanyozo nemzetgyulest es szavaztunk atartomanyok autonomiajarol is. Picike nehezseg adodott abbol, hogyhogyan kell ezeknek a dolgoknak a lenyeget elmagyarazni egy irni-olvasni nem tudo indiankanak. Mert az, hogy vezert valasztunk, azokes, de alkotmiafenet... Raadasul kotelezo szavazni menni. Ha nemtudod igazolni, hogy voltal szavazni, nem kapsz hitelt, segelyt, stb.Hiaba van tobb ora jarasra a szavazofulke (gondolj bele, hogy 69 evesvagy, 70 evesen mar nem kotelezo), nem hasznalhatsz jarmuvet,aznap nincs busz-, kocsiforgalom. Csak ok, meg a szamarak. Na es mar ket nappal elotte nem ihatsz alkoholt. Iszom, iszol, iszik, iszunk, isztok,isznak, dutyi.

Nem tul izgalmas a terep, a valasztasokert felelos szerv szinte onallohatalmi agkent mukodik, nagyon szervezett, mindenre van valaszuk,abrajuk, diagrammjuk. Neha csak allunk es esik le az allunk. Persze, hakicsit tavolabb utazik az ember a varostol, mar talalunkhianyossagokat, de nehez ugy dolgozni, hogy mondjuk nincs telefon,amiken lehetne az ugyeket intezniuk.Kormany es ellenzek szidja egymast, de csak szoban, neha kisebb testifenyites, de ez baratok kozt is megesik. A kormany mellett Venezuelaelnoke, Chavez Hugo is aktivan kampanyol. Tudod mit nem ertek?!Brazilia miert kussol?

Jott Oruroba plusz 4 db EUs rovidtavu szakerto a valasztasokrameg a nyakunkra, meg az agyamra. Amugy 60 jott, de 56 mashovament halaistennek. Nem lennek agyonfrusztralva, ha mindezt nemspanyolul kellene nyomni. Amiota itt vagyok, csak egyszer vagy ketszervoltam vicces spanyolul. Plussz amikor rekedtre rohogik magukat, merthulyen mondok valamit. Angolul termeszetesen tok vicces esbaratsagos vagyok.

Meg egy szemelyes elmeny, kis kedvcsinalo Boliviahoz, az ujevunneplese az aymara indianoknal:Ejjel 12-kor indultunk es reggel 4-re ertunk Pampa Aullagas-ra. Akkorindult a menet a hegyre. -20 C. 4000 meterrol masztunk 4300-ra 1 oraalatt iszonyat sziklakon. Soha nem voltam meg ilyen rosszul. Hanyniakartam, nem kaptam levegot es nem birtam egyenesen menni, de allnise nagyon. Szornyen hideg volt. 5-re ertunk fel a tetore es fel 7-igdoboltunk es iszonyatos fustoloket egettunk (pedig en altalabanszeretem a fustoloket). Soha eletemben nem faztam meg igy es ha azagyam kapott volna oxigent, lehet hogy ugy dont, hogy feladja. Amikorfeljott a nap es az orromnal tovabb lattam, koszontem a reszvetelt eslezudultam a hegyrol. Az eletoszton hajthatott, mert alig ertem el adszipunket, beultem es elajultam. Jol tettem hogy tavoztam, nem csaka hideg es a buz miatt, hanem mert ket lamat es egy kutyat isfelaldoztak. Ha ott vagyok biztos nem hagyom szo nelkul, barmennyireis ego lett volna. Nem gondolkodom, ha kiborulok. Es akkor ket lamat,egy kutyat meg egy lanyt aldoztak volna fel. A ket lamat megettek, dea kutya minek kellett???!!! Rohadt emberiseg, kurva aymarak. Amugy apiacon nincs olyan arus, ahol ne arulnanak osszekotozott labu szaritottujszulott lamat. Mert a szellemek ellen... Egy tok katolikusorszagban! Jo persze a szellemek elobb voltak mint a katolicizmus.Nem fer a fejembe, olvastam,hogy az indianok figyelnek a termeszetrees bekeben elnek vele. Hazudtak!Amugy jol vagyok (mar). Majdnem La Pazba kellett vinni,olyan rosszul voltam az aymara muri utan. Mar van kedvem tovabb elnies megfigyelni.

Ma reggel nem Babak jott ertem, es milyen fura, hogy hozza lehet szokni valakihez. Szinte csalodott voltam, amikor egy idos arcot lattam meg a kocsiban.
Minden taxis mas-mas uton hoz be eddig a munkahelyemre, ugyhogy most mar teljesen ossze vagyok zavarodva... :-) Ma utkozben lattam egy panel lakotelepet, es el se tudom kepzelni, hogy milyen viszonyok kozott elhetnek ott emberek.
Ma beszelgettem kicsit a UNODC takaritojaval, Alival, akinek BA-je van Pszichiatriabol, de nem volt penze folytatni a tanulmanyait (ie Masters es doktori), igy most takarit, boltba megy, elintez ezt, azt.

Tegnap kapcsolgatas kozben ratalaltam a 800 muholdas csatorna egyetlen erotikus adojara. Ugy hivjak, hogy Eurotika, es egesz nap (ma reggel is oda kapcsoltam) lepukkant, aluloltozott (nem meztelenul) kelet-europai es balkani csajokat mutat, akik zenere egy Budapest Tv szinvonalu diszlet elott riszaljak magukat, mikozben vagy mobiloznak, vagy unottan bamulnak, vagy retro nagysagu fulhallgatot viselnek. Kozben a kepernyon feliratok angolul, arabul, hogy minden lany a sajat mobilszaman varja a hivasokat, vagy szexre ehes lanyokat kereso szaudiak uzenetei jelennek meg. Rendkivul szorakoztato nezni egy darabig, hogy vajon mive fajul a hatalmas buli, de ot perc utan meguntam. Es mikor reggel ujra oda kapcsoltam, meg mindig semmi valtozas nem tortent: riszalas, telefonalas.

Eszpresszó

Teherán, harmincnyolc fok, a világ egyik legszennyezettebb városa, kétmillió autó az utakon, zaj, motorzúgás, dudálás. Még csak másfél hete vagy itt, de ez már a fejedben van. Reggel bemész dolgozni, és nyolc órát töltesz egy irodában, miközben majd leragad a szemed. A nap felénél eszedbe jut, hogy milyen jó lenne most egy kávét inni. Egy rövid, fekete eszpresszót, nem zaccosat, nem nescafét, hanem olyat, mint amilyet az Alibiben szoktál. Apró, boltíves helység, tonette székekkel, meszelt falakkal, képekkel. Csak ücsörögni a kávéd társaságában, oda köszönni a többi, magányát ugyanott enyhítő törzsvendégnek, cigizni, nézni az embereket, olvasni. Mióta Teheránban vagy, nem ittál ilyen kávét, és nem ittál így kávét. Egyfajta melanchólia telepszik rád, kicsit hiányzik az otthoni életforma, de az életed saját kis kávéházi szeglete mindenképpen.
Elhatározod, hogy most pedig csak azért is keresel egy olyan helyet, ahol van presszógép, amelyik akkora, hogy elfoglalja a fél pultot, és csak a mögötte állók feje látszik, vannak kicsi csészék alátéttel, fa székek, hamutálak az asztalon.

Munka után azt mondod Babaknak, a taxis srácnak, akinek a rozoga autójában tegnapról mára letört a sebességváltó gomba, hogy nem haza megyünk, hanem a Ghandi Supermarketbe, ismered? Nem ismeri, de kizárt dolog, hogy ne találná meg. Olyan utcácskákon kerüli ki a forgalmat reggelente, mintha az agya helyett egy GPRS rendszer lenne. Meg is találja a szűk utcában az inkább valamiféle bazárra emlékeztető, kétszintes háztömböt. Itt kell lennie egy olyan helynek, ahol főznek kávét.

Babak megígéri, hogy fél óra múlva visszajön érted, és hangos kürtölések közepette beleolvad a forgalomba.
Körülnézel; lent is van pár hely, ahová beülhetnél, de inkább felsántítasz a kőlépcsőn az emeletre. A mezzazine jellegű szinten két öreg perzsa pipázik a korlát mellett, miközben egy hosszú, copfos hajú srác megy el a válladat súrolva, és benyit az egyik helységbe. Te nem ide akarsz menni, ezért elindulsz körbe. Egy ajtó mellett a fal tele van ragasztva képekkel, poszterekkel, amik mintha perzsául kiállítások, színdarabok szórólapjai lennének. Ezen az ajtón lépsz be, a kávézóba, ami annyira kicsi, hogy a falitükrök alatt ücsörgő fiatal szerelmespárok riadtan tekintenek fel a közelségedre. Az ajtó mellett egy kétszemélyes asztal, mellette a bárpult, rajta egy hatalmas és piros presszógép. Szemben két kis asztal, felette Al Pacino a Scarface-ből. Jobbra a szerelmes párok és a tükrök között könyvek, akárcsak a bárpult mögött a színes csészék és poharak között.
Az egyik szemközti asztalhoz ülsz le, szemben a bejárattal, és az ajtó mellett a falon elmélkedő Khomeinivel, Khameinivel és a szivarozó Che Guevarával. Rendelsz egy eszpresszót, és csodálkozol a szón, olyan rég mondtad ki hangosan. Kicsit nagyobb adagot hoznak ki, mint amekkorát Atus főz neked tekintettel a törzsvendég mivoltodra, amiből egy kicsit le kell szürcsölni, mert a cukortól kicsordulna, de ekkor még nem figyelsz az ízére, mert édesen szereted.
Rágyújtasz, kavarod a cukrot a kávéban, megpihensz. Akkor veszed észre, hogy halkan Elvis Presley szól a hangfalakból. És elkezdesz megnyugodni. Mosoly ül az ajkadra, elernyednek az izmaid, szopogatod a kávét, ízlik, jól érzed magad. Tényleg hiányzott ez, és most nagyon jó Teheránban lenni.
Miközben lassan, két cigit elszívva kiüríted a csészéd még meghallgatod a Hotel California-t, és összeszedelődködsz. Sokat fizetsz, de nem érdekel.
Babakkal a kocsiban megpróbálod megértetni, hogy Budapesten van egy kávézó, ami a törzshelyed, ahol minden nap megiszol egy eszpresszót. Fogalma sincs, hogy mit jelent ez neked, ezért inkább megpróbálod elmagyarázni neki a capital punishment jelentését. Mire sikerül, úgy, hogy közben a nővérével is beszélsz mobiltelefonon keresztül, már a háznál is vagytok. Tudod, hogy az esti íz a szádban még a kert locsolása közben is ott marad. Babakkal megbeszéled, hogy reggel háromnegyed nyolcra jöjjön érted – ezt még az első napon megtanította neked -, az őrnek odaköszönve kinyitod a kaput, és haza értél.

Ujabb kepek

Na jo, megint megprobalok felrakni par kepet. Ket kep a hazban keszult, es a jelenlegi szobamat abrazolja, a ket masik kep pedig az asztalomat az irodaban.

Egyebkent ez a negyedik napom itt a UNODC-nel, es az idom jo reszet meg mindig azzal toltom, hogy a dokumentumokat olvasgatom. Rengeteg fasza anyag van itt, iszonyatosan erdekes dolgokrol. Sajnos egy jelentos reszuk perzsaul van, de azert nem panaszkodom. Mar ki is talaltam egy-ket temat, amirol lehetne irni, mondjuk a Kul-Vilagba :-). Otthonrol ilyen anyagok beszerzese iszonyu faradsagos lenne. Na, majd meglatjuk.

A napjaim kulonben eleg nyugisan telnek egyelore. Ez sajnos a labam miatt van igy, mert egy hosszu nap utan meg mindig bedagad, megfajdul. Igy munka utan haza megyek, es atoltozes utan meglocsolom a kertet. :-) Komolyan mondom, hogy ez egy nagyon megnyugtato tevekenyseg. Csobog a viz, a kertet bearnyekoljak a fak, ezert nem vakit a nap, kellemes huvos van, en meg setalok es locsolok. Kifejezetten szeretem azt az illatot, amikor a fu, a novenyek a terasz kove parologtatja a vizet. Keleten mindig locsolnak mindent: a hazak elott az utat, bent a kert csempejet, a falakat, es mindig ugyanolyan illat kering a levegoben.

Azt nagyon sajnalom, hogy nem tudtam ott lenni az Clapton koncerten, remelem Wape beszamol rola.