péntek, június 26, 2009

Danube by Bike D-3

Nóri talált egy biciklitúrát, amit az EU Bizottság szervezett a bővítés jegyében. A weboldalról kiderül a lényeg. A mi csoportunk Bukarestből indult és Belgrádba érkezett végigbiciklizve a Duna legszebb részeit, alkalmanként programokon vettünk részt. Mindezt 130 ember 22 országból. Volt egy másik csoport, ami Budapestről indult és Belgrádba érkezett, de majd arról ír valaki más.

Az útvonal térképe megtalálható itt.

Utólag jó döntés volt, hogy belevágtunk a román-bolgár-szerb szakaszba. Eredetileg a Bp-Belgrád-ot céloztuk, de oda már nem volt hely. Ezt ajánlották helyette és csak miután rábólintottunk derült ki, hogy nem lehet biciklivel eljutni Bukarestig. Vagy repülővel vitetjük, vagy alkatrészekre bontva, vagy kerülőúton megyünk, vagy ott bérelünk. Vonat csak alkatrészként vitte volna, vagy a kalauz megvesztegetésével. A kerülőt választottuk.

A szervezők álltak minden költséget az érkezés és az indulás között. Ezzel nem is volt baj, sokkal inkább a szervezés minőségével. Itt egyrészt probléma volt, egy olyan helyeken próbáltak egyszerre elszállásolni egyszerre 140 nyugati igényű embert, ahol ilyen emberek egyáltalán nem szoktak járni. Meghaladtuk a helyi erők képességét és ingerküszöbét. A másik probléma a szervezők bénasága volt, hogy pl 130 ember, legyen mind diplomás egyből csűrheként viselkedik ha együtt van. A vezető hiába ordította indulás előtt, hogy most akkor one-by-one tekerünk az úttesten, az első 20 ember hallotta, a másik 110 nem.

Vészes hiányosságok nem voltak, volt busz, orvos, autó és viszonylag megoldott volt a menetközbeni támogatás is. Csak egy olyan bukás volt, ahol a néni nem tudott tovább tekerni, a többi esetben, csak zúzódások, kötések voltak. A táj gyönyörű volt, az emberek kedvesek és tényleg nagyon nagyon poén, hogy miközben órákon át tekersz mindig más és más emberek sodródnak melléd, és máris indulhat a beszélgetés.

A nap elején ez még rendes beszélgetéseket jelentett, a nap közepén már csak néhány mondatos bemutatkozásokat. Délután, a 80-100ig kilométernél már csak biccentéseket, kacsintásokat. Persze ahogy haladtak előre a napok, mindenki egyre jobban bírta, kivéve mikor jöttek az esők.

Mi, mivel saját cangával akartunk menni, kerülőt tettünk. Először lementünk Orangeways-vel Csíkszeredára (7900+2100 kerékpár). Jellemzően magyar történet, az operátor szerint visznek kp-t, de ha nem fér fel mégse a buszra, akkor a menetjegyet sem fizetik vissza. Szerda éjjel a buszvezető végül feltette és másnap érkeztünk meg az erdélyi városba, hogy aztán a neten talált, szintén túrarésztvevő barátainkra bízzuk magunkat két napra. Ez lesz a következő poszt

csütörtök, május 28, 2009

Álmaim utazása

Ki szeretne ilyen hajóval utazni?
Kb. tíz évvel ezelőtt, inkább 15, találtam egy cikket, amiben olyan utazásokról volt szó, ahol teherhajókon lehet utazni a világban. Ezeken a többtízezer tonnás monstrumokn remek kabinok, napi négyszeri finom étkezés, és indoor sprotolási lehetőség vár azokra, akik bírják kedvelik a hullámzást, a több napos magányt, az víz állandó látványát és illatát.

Valahol annak idején találtam is egy hollnad társaságot, akik árultak ilyen hajókra utakat. Az árak horribilisek, napi 100 font, vagy 3000 font két hétre stb. Egy hollandiában élt ismerősömmel direkt megkerestem pket, mert a neten sem voltak fent (ez már az ezredforduló utábn volt), de aztán az info elveszett.

Most törölgetem a régi a dokumetumokat a gépemen és megtaláltam a ciműket és a nevüket. És bár az iroda neve rém egyszerű Sea Travel Holidays, mégis is kijött a google-on viszonylag hamar. Valami furcsa társaság lehet, jellemzően holland vagy német közönséggel, mert az angolnyelvű odlauk még 2009-ben is minimál.

Átnéztem a weboldalt, az árak még mindig horribilisek. Vérzett a szívem, van földkörüli út, 108 nap, Lehet Rotterdamból Afrika érintésével Rióba hajózni, de vannak rövidebb hétnapos utak Írországba, Szentpétervárra, sőt Tornioba is (svéd-finn határon kis város a Botteniöböl partján. Voltam ott, szép hangulatos hely. Kicsivel felette a Tornio folyó partján ott van Ylitornio, a svéd oldalon meg Haparanda.

Naa vissza, az a link pont nem működött, de álmaim tovább élnek, hogy egyszer majd nyigdíjasként egy ilyen hajón utazhatok egy pár napot :)

csütörtök, január 15, 2009

kedd, november 25, 2008

szerda, október 22, 2008

szerda, október 15, 2008

Mianmar (Burma)

Egy ideje elmaradtunk a bejegyzésekkel, pedig én nem fejeztem be Iránt, azóta WP járt Izlandon két hétig, én pedig Mianmarban (Burmában) egy hónapig. Úgyhogy most megtöröm a csendet, és felrakok pár képet Mianmarról. Ezzel csak az a baj, hogy ha WP utánam teszi az izlandi képeit, akkor megint a madarak kerülnek legelölre... :-). Valahogy felkerült az utazas.com-ra a gibli, amikor a segélyszervezetekről kezdtek beszélgetni. Mivel emiatt megszólítva éreztem magam, válaszoltam ott, és leírtam, hogy a munkámról általában nem írok ezen a blogon, ahogy WP sem teszi (egyébként neki ott a wagnerpeter.blogspot.com). Ezen azért meregtem el el kicsit, mert Mianmarban is munka kapcsán voltam, és most sem fogok erről sokat írni, legfeljebb annyit (némileg válaszolva az utazás.com-os felvetésekre), hogy segíteni voltam, nem hatalmas pénzekért (sőt: önkéntes alapon, pedig van mögöttem néhány év tapasztalat), a szerencsétlenül jártakhoz képest sokkal jobb körülmények között éltem, de én magyar vagyok, Európában élek, tanulhattam nyelvekett és rengeteg kiváló iskolában, ezt kaptam a sorstól és a szüleimtől, és ezért küzdöttem. Nem hiszem, hogy emiatt szégyenkeznem kellene, és nem is fogom tenni sosem. Nem hiszem, hogy Mianmarban, Afganisztánban, akárhol, úgy kellene élnem, mint a helyiek. Egyébként is megfoghatatlan ez a dolog: milyen helyiek? Mert vannak eszement gazdag helyiek, és vannak iszonyatosan szegények. A lényeg szerintem azon van, hogy lemerülj azok közé, akiken segítesz, megértsd a szükségleteiket, és a munkád elvégzéséhez szükséges körülmények közé visszavonulva dolgozz értük, majd újra lemerülve, velük.
Mianmarban egyedül voltam magyar, az ACT és a Baptista Világsegély keretein belül dolgoztam, tulajdonképpen illegalitásban. Partnereink helyi szervezetek voltak, akik a tulajdonképpeni munkát végezték (mert ilyenek voltak a körülmények).
Sajnos a Nargis ciklon után nem engedtek be segélyszervezeteket, így a junta és a már bent dolgozó szervezetek segítsége nem volt elegendő az azonnali, megfelelő és kielégítő humanitárius igény kielégítéséhez. A később titkon beszivárgó külföldi szervezetek munkatársai (mint pl. az ACT többi szervezete) és anyagi forrásai is későn érkeztek, és akadozva jutottak el a helyszínre, helyszínekre, de eljutottak!
A képek csak jelzés értékűek, erről-arról, amit láttam, vagy tetszett, vagy megfogott valamiért. A nagy turista központokban nem jártam, sem időm, sem pénzem nem volt, tehát így Mandalay, Bagan, a tengerpart, stb. kimaradt. De imádtam az embereket, így egyszer biztosan vissza fogok utazni, mint turista. Addigra talán kiheverik a Nargist...

Az első kép a ciklon hatását mutatja. Mi Bogale és Pyapon környékén dolgoztunk egyébként, és ott jártam én is.

Én mire ott jártam, már nem láttam halott embereket, és a hatalmas pusztítás azonnali nyomait. Az emberek megdöbbentően mosolygósak voltak, még azok is, akik mindenüket és mindenkijüket elveszítették. Nem nagyon volt különbség budhista és keresztény között, mindkét vallás követői igyekeztek folytatni az életüket, és hálát adni, hogy túlélték. Az alábbi pár képet a deltában, vagy Bogale, vagy Pyapon környékén készítettem.


Idáig ért a víz...:

A következő képek pedig már Yangonban készültek. Szerettem a város hangulatát, ahogy a pára és az eső emésztette a házak falait, a nyüzsgést, az embereket.

Ez a kép nem sikerült, de meg akartam mutatni, milyen a város este:





csütörtök, szeptember 18, 2008

szombat, június 07, 2008

Ritának

péntek, május 09, 2008

Némi autókázás Afganisztánban

Kipróbáltam magam a YouTube-on. Kaland Afganisztánban, hehe

R.I.P.

Elcsodálkoztam naivitásunkon és átírtam egy kicsit a fejlécet a cím. Nagyon ambíciózusak voltunk. Emlékül itt, amit levettem:

reményeink szerint életünk hátralevő részében is sokat fogunk még utazni. főleg erről akarunk majd itt beszámolni és persze minden érdekes hírt is kommentálni fogunk ami ebből a térségből jön. persze ha marad rá időnk
.

Kis betűvel kezdődött, úgyhogy biztos én írtam annak idején :)

Minden érdekes hírt - jézusom de gyerekes

vasárnap, április 13, 2008

Mashad és egy nap Kabul

Az előbb megdöbbentő dolgott fedeztem fel: ahogy elkezdtem a fényképeket feltölteni, a laptopom vezeték nélküli kapcsolatot jelzett! Itt, a bolhafészek hotelben (irániak, afgánok és arabok járta sikátorban) tudom fogni a Hotel Melal jelét. Gondolom eszükbe sem jutott jelszóval védeni, annyira elkpézelhetetlennek tűnik, hogy valaki wifi-s laptoppal rohangál. Bár ez Irán, úgyhogy minden elképzelhtő. A nagy örömre íme pár kép az elmúlt három napról. Azért 3, mert utazásom előtt Kabulban még felmentem az egyik dombon álló várszerű erődítménybe, ahol korábban fegyvereket őriztek. Most tök üres és kiábrándító. Viszont jó a kilátás a városra.


Kabulból nem akartak kiengedni (ezt sem hittem volna, hogy valaha megérem), mert nem volt iráni vízumom. Arra, hogy a reptéren veszem fel az volt az érvük, hogy az előző nap egy amerikait is visszatoloncoltak. Mondtam, hogy ezen nem csodálkozom, de egyrészt én magyar vagyok, másrészt előző nap nem volt Iránba járat. Már majdnem le akarták szedni a csomagom a repülőről, de egy hosszabb veszekedés után megkaptam a kilépő pecsétet. Mondanom sem kell, hogy a mashadi reptéren kb. 10 perc alatt megkaptam a két hetes vízumot. Kellemes tartózkodást kívántak, és már állhattam is a sorba. A határőr után egy iráni lány egy szál rózsát nyomott a kezembe: hos amdid be Iran. Isten hozott Iránban.
Betaxiztam, megtaláltam ezt a lebujt, aminek az árát kissé túlméretezték (viszont jó helyen van és csendes), és besétáltam az Asztan-e Qodsz-e Razaviba, Imam Reza szentélyébe. Nem volt nálam útikönyv, csak mentem a fejem után. Azt tudtam, hogy a legtöbb helyre nem engedik be a nem muszlimokat, de én nem ütköztem ellenállásba. Már a hotelben néztem meg, hogy gyakorlatilag mindenhova bejutottam. Igaz, az épületek belsejébe nem mentem be, de őszintén szólva nem is volt kedvem. A fényképezőm a bejáratnál elvették, így ezt az egyet csináltam, kívülről.


A szentély után órákon át bolyongtam, egyik utcából a másikba. Részben kényszerből, mert olyan helyet kerestem, ahol váltani tudtam volna, de minden váltó 5-ig zárva volt. Az esti sétám során rámtalált egy szőnyeg kereskedő, aki kissé idegesített, mert csak a pénzről és szőnyegekről tudta ugyanazt mondani órákon keresztül. Ma még magához is meghívott, amit vesztemre el is fogadtam, mert akkor is csak ugyanazt hallgattam.


Amit viszont (pénzért, és nagyon hosszas alkudozás után) elintézett nekem, hogy kocsival kivitt valaki Nisáburba és Túszba (nem túszul), ahová különben egy nap alatt nem tudtam volna eljutni. Mindkét város, ugynúgy, mint Balkh, nagyon régi vágyam volt. Elég, ha csak annyit mondok, hogy Nisáburban van eltemetve Omar Khajjam, a költő, filozófus, asztronómus, matematikus.

A holdvilág kupám fölé hajolt
és ringatódzik benne. Idd a bort,
mert nem lesz ringás, sem bor, ha bedőlt
sírodra süt az ezüst telihold.
(Faludy)

Bort inni és barátokkal vidulni
jobb, mint szemforgatón imába hullni.
Ha cédák s részegek pokolra jutnak,
senkinek sem fog a menny lángja gyúlni.
(Weöres)


Nisáburban van még eltemetve Sejk Attar Nisáburi, gnosztkus, filozófus, vallástudós, és Mohammad Ghaffari, a 20. század egyik legjelentősebb iráni festője is. Side by side, ahogy mondják, két lépésnyire egymástól. Az első két kép a Sejk sírja, a másik kettő a festőé.

(Csak egy kis intermezzo: míg ezt írom, szól a tv, és valami iráni műsor zenei aláfestése Pink Floyd Shine on you Crazy Diamond :-)))))


Túszban van Firdauszi, a Sah Name írójának a mauzóleuma. Vitatott, hogy valóban ott fekszik-e, de az emléke mindenesetre impozáns. A vakum sajnos még mindig nem jó, így a sírjáról sajnos nem sikerült jó képet készítenem. A falon körben a Sah Naméból válogatott történetek vannak szoborba öntve, és felrakok egy képet az eposz egy 73 kg-os kiadásáról. Nem éppen BKV-ra való.


Na megyek, mert késő van, és holnap ha nem a bolhák, akkor a félbolond szállodatulajdonos fog ébreszteni korán, hogy menjek. De megyek is, repülök Teheránba.

péntek, április 11, 2008

Április 11.

A költészet napja van, amiből otthon is keveset lehet általában érezni, itt, Kabulban annyit sem. Azt gondolom felületesen, hogy az embereknek a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy a költészettel foglalkozzanak. Pedig a perzsa nyelvű költészet (és a pastu nyelvű is) hatalmas, és olyan eposzokat teremtett, mint a Királyok Könyve (Sah Name) Firdauszitól, hogy csak egyet említsek. Azt sohasem értettem, hogy az otthoni irodalomtanítás (legalábbis a legfogékonyabb korban lévő általános iskolai és gimnáziumi) miért bánik olyan mostohán a keleti irodalommal, hogy említésre sem méltatja. Pedig nagyon komoly hatással volt az európai irodalomra, hogy csak a lovagi költészetet, ibn Arabi, al-Maarri és al-Niszaburi hatását Dante Isteni Színjátékára, vagy Ibn al-Miqaffa Pancstantra fordításának hatását az európai állatmesékre említsem.

Na mindegy is. Az én hozzájárulásom a mai naphoz (nem, nem az a kínvers, amit a Szalang-hágón való átkelésem örökíti meg) egy József Attila és egy Karinthy Gábor egy-egy verse.

A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.


A kék rózsa

Ballagok hegyen, völgyön, úttalan
utakon; ruhám cafatokba lóg;
dűlöngök, dúdorászom ittasan.
Kísérnek vad nyarak, telek;
könnyezem, botlom, elesem.
És jönnek görcsösbottal ballagók
s kérdik tőlem: te mit keressz?
Szemük rámvetik. S felelek:
én a kék rózsát keresem.

Mert nagyon sok van, ki keres.
Az egyik régi ezüstláncot,
másik szétmállott szavakat.
Harmadik elfújt gyertyalángot,
negyedik olvadt havakat.
Ötödik télidőn tavaszt,

hatodik ezt, hetedik azt...
Keresnek mind... múlt árnyakat
sokan, a jövőt kevesen.
Utamban ők nem ártanak:
én a kék rózsát keresem.

A kék rózsát, a hamvasszirmút!
a szűz csodát, a meztelent!
Az éjfél kibomló haját,
halottak élő sóhaját,
mely boszorkák szemére leng...
fagyott tüzét a gyűlöletnek,
melynek méhe a szerelem...
Én a kék rózsát keresem!
a kék rózsát! a fényeset!
a lengőt és a mozdulatlant.
Keresem jaj, halálraváltan
télen és nyáron szüntelen
a szemeken s az arcokon...
Keresem... s ha majd megtaláltam,
gyöngéden számhoz emelem,
megcsókolom és eldobom...

péntek, április 04, 2008

Balkh

Nincs túl sok szerencsém Balkh-al. Mikor először akartam oda utazni, akkor figyelmeztettek, hogy különösen aktív a Hezb-i Iszlami azokban a napokban, így ha lehet, kerüljem el a környéket. Utána hónapokkal később újra neki indultam, de alig, hogy elhagytam PeK-et iszonyatos hózápor kerekedett, így visszafordultam (erről itt írtam). Ma péntek lévén szünnap, így megint nekiveselkedtem (végülis tavasz van, hetek óta süt a nap, hótól nem kell tartanom, Hekmatiyar pedig nem érdekel). Alig, hogy ismét elhagytam PeK-et olyan eső kezdett zuhogni, mintha azonnal be akarná pótolni az elmúlt hetek kimaradását. De nem adtam fel, mostmár csakazért is, és tovább mentem. Megérte, mert az eső kicsit enyhült, csak a hideg nem, úgyhogy egy kölcsönkapott pokrócba burkolózva jártam végig a világ egyik legősibb helyét.

Itt született Zoroaszter, vagy Zalatusztra, az első monoteista vallás megalapítója, és akit a hellenizmus után Nietzsche fedezte fel újra Európának.
De innen származnak az árják, megfordultak itt a buddhisták, Nagy Sándor, az arabok, Dzsingisz Kán lerombolta, de Marco Polónak még így is tetszett. Fontos kereskedelmi központ volt, egy időben tele volt iskolákkal, egyetemekkel. Itt született Rabia Balkhi, a perzsa nyelvű irodalom első költőnője, Ibn Sina (Avicenna), akinek a Kánon című orvosi könyvéből a 19. századik Európa egyetemein is tanultak, és Rúmi, a misztikus költő, a konjai mevlevi dervisrend alapítója.

Ma pedig ott álltam én is, és azt ugyan nem mondom, hogy ezek a nagy szellemek mind átjártak (hideg volt, minden járható lyukam a minimálra húzódott vissza), de hihetetlen élmény volt azon a földön járni, ahová ifjúkorom óta el akartam jutni, és ahová ifjúságom példaképeinek jelentős része valamilyen módon kötődött.

Néhány kép a megmaradt látnivalók közül.

A „Kilenc Kupolájú” mecset, amely Afganisztán legrégebbi mecsete (állítólag 1300 éves):


Ami a korábbi iskolák közül az egyetlenből megmaradt. A Szajed Szubhan Quli Khan medresze:


Abu Naszr Parsza (a Naksbandi rend spirituális vezetőjének) sírja és mecsete:


Rabia Balkhi sírja:


Az ősi várost körülölelő fal maradványai:

csütörtök, április 03, 2008

Átadás

Tegnap hivatalosan is átadtuk Baghlan tartomány egyetlen közösségi bábanőképző központ új oktatótermét. Úgyhogy ez az előző bejegyzésembe vert egy nagy lyukat. Azok a bábanők, akik itt végeznek visszatérnek a közösségeikbe, és remélhetőleg eleinte ott, majd akár az egész országra kiterjedően hozzájárulnak az iszonyatos gyermekágyi-, csecsemő-, és gyermekhalandóság csökkentéséhez.

Gyermekágyi halandóság:


Csecsemőhalandóság/gyermekhalandóság:


Képzett szakember melletti szülés: