Harom hete érkeztem újra vissza, úgyhogy egy kicsit elmaradtam az írással, főleg, ha legutóbbi bejegyzésem dátumát is figyelembe veszem.
Őszintén szólva nehéz volt visszaszokni, ráadásul nagyon jön a tél, amit otthon is utálok, itt pedig ettől félek a legjobban: a házak nincsenek szigetelve rendesen, egy üveg választ el a külvilágtól (úgyhogy hatalmas műanyagokat szoktak az ablakkeretre tűzni), kályhákat kell a szobákba állítani, és nagyon hamar lemegy a nap. Ami PeK-ben még nehezebb, hiszen itt aztán be vagyok szorítva a ház falai közé. Emberpróbáló lesz, az biztos…

Na de maradjunk időrendi sorrendben. Még Dubaiban hozzám verődött egy idősebb német férfi, akinek nedves volt a szeme környéke, és behatolt az intim szférámba. De elkezdünk beszélgetni, és kiderült, hogy Afganisztán és Angola kivételével a világ összes országában járt már, és most érezte, hogy eljött Afganisztán ideje (érezhette volna ezt hamarabb is néhány évvel, akkor sokkal biztonságosabb volt). Turistaként jött ide, de elég felkészületlennek tűnt, mindössze az Afghanistan Lonely Planet volt muníciója. Alapvetően be akart fizetni egy helyi utazási irodába, hogy azokkal járja be a bejárható helyeket. A reptérről elhoztam ide a Le Mondeba, ahol én is rendszeresen megszállok, de később elköltözött egy másik vendégházba, amelyik olcsóbb. A legutóbbi információ szerint valaki látta a kabuli reptéren, amint egy hét után éppen elhagyja az országot. Eddig bírta. Remélem Angolával több szerencséje lesz.

Megérkezésem után két nappal jöttem PeK-be először, és hogy fogadj isten megfelelő legyen, útközben lerobbant az autó (megint). Mindez úgy négy óra felé, PeK-től még vagy 20 km-re, és a nap kezdte elveszíteni a fényét. Még tartott a Ramadán, az úton mindenki száguldott, hogy az iftárra hazaérjen, úgyhogy megállni és velünk vacakolni volt a többség utolsó gondolata. De hát végül is mindannyian Allah kezei között vergődünk, ő pedig nem azt íratta a nagy sorsfán arra a levélre, amelyen a nevem van, hogy ott ragadok. Egy arra járó taxisnak a levelére viszont azt íratta, hogy megáll, és bevontat minket. Azt már gondolom emberünkre bízta, hogy pofátlanul sok pénzt kért érte, és hogy a szerpentinen 100-al száguldott, miközben egy nála háromszor súlyosabb telepjárót húz maga mögött, amelynek egy idő után beragadt a fékje. Ha rajzfilmfigura lennék (és nem csak az orrom hegye nézne ki úgy), akkor égnek álló hajjal szálltam volna ki a kocsiból, mikor végre bevontatott minket a szerelőhöz.

A következő három napot a gyerekek között töltöttem, mint egy nevelő osztogattam a jótanácsokat, kevés sikerrel. Közben felavattuk a generátort is, mert napokon át nincs áram a városban. Ramadán végével én is felmentem Kabulba, hogy meghosszabbítsam a vízumom és ennek előfeltételeként megcsináltassam a munkavállalói engedélyem. Elutazásom reggelén egy madár ült az ablakom díszlécére, és mivel az üveg visszatükröződő fóliával van bevonva, egész közel tudtam menni, hogy lefotózzam.

Kabulban a két ügy elintézése kereken két hetet vett igénybe, rémálom szerű körülmények között. Minisztériumokból minisztériumokba, főosztályokról főosztályokra, folyosó ajtókon ki és be. Eleinte hajtott a vágy, hogy megismerjem a folyamatot, de egy idő után sikerült elvesztenem a türelmem és a humorom. Megdöbbentő körülményeket látni az afgán bürokráciában, emberek elképesztő körülmények között dolgoznak, és gyakran csak azért, olyan pozícióban, hogy legyen munkájuk.

Fura hely ez az ország… Itt van például az az étterem, ahol gyakran eszem, és ahol a pincérek egyenruhája Adiodas zizegős tréning, vagy egy angol nyelvű FHM-en összevesző koldus és utcagyerekek. Nem tudom honnan szerválta a lapot (néhány Muscle and Fittness, Aviation és ELLE kíséretében), de 200 afgánért árulta az étterem előtt, és minden arra járó gyerek a csajokat akarta megnézni benne. A gazdasági minisztériumban meg megjelent egy fazon, öltönynadrág, makkos cipő, és fekete póló, amire FBI Female Body Inspector volt kiírva meztelen nők sziluettjével, egy másikon pedig rózsaszín póló, Stop Breast Cancer felirattal. Szerintem itt az emberek még mindig annyira ártatlanok, hogy fel sem tűnik senkinek, hogy mi van a pólókon.

Pénteken tudtam kicsit felszabadulni, amikor megnéztem pár helyet Kabulban, amiket még nem láttam.

Kabulban az élet csak éjjel áll le (némelyeknek, de csak keveseknek akkor sem). Napközben süt a nap, szinte sosem volt felhő az égen, mindenki ment valahova, zsúfoltak az utcák, beáll a forgalom.



Szóval pénteken a Dal ul-Aman-nál kezdtem a napot, amelyet a 20-as években építetett Amanullah király, és az afgán országgyűlés otthonának szánta, de egyetlen napig sem üzemelt úgy, majd először kigyulladt, majd felgyújtották, majd először szétlőtték a mudzsahedek, majd még jobban az oroszok. Most NATO katonák kilátója. A kornyek eleg szepen szet van meg love.



A palota mellett van a Nemzeti Múzeum. Bentről azért nincs képem, mert nem jó a vakúm. Van egy érdekes kiállítás a Nurisztáni Kafírokról, néhány Gréko-Bakrtiánus lelet, buddhák, és egy fotókiállítás az egykori Taskurganról, amelyet a 80-as években szétlőttek az oroszok. A képeken egyáltalán nem látszott, hogy a hetvenes évek közepén készültek, ma is minden ember, utca és bazár így néz ki vidéken. Az udvron allt viszont egy kiszuperalt mozdony es nehany regi kocsi, amelyek tobbnyire ossze voltak torve itt-ott.

Ezután következett a világ legnyomorúságosabb állatkertje, és az egyetlen, ahol Mickey Mousenak tilos Pepsivel itatnia a majmokat. A ketrecek koszosak, ahogy az állatok is, és sajnálattal közlöm, hogy Marjan az elhíresült félszemű oroszlán, aki dacolt a tálibok uralmával, már nincs az élők között.

Az állatkert után még kimentem Paghmanba, ami egy falu nem messze Kabultól, és van egy diadalíve. Ennyit kell tudni róla.


Ma jöttem vissza Pol-e Khumriba. A Szalang tetején már havasak a csúcsok. Felfele menet elhaladtunk egy bicikli verseny mellett. El kell ismernem, nem kis feladat lehetett feltekerni.

Hát akkor csináljunk fotóblogot

Mostanság, hogy nem utaztam sehova, csak a szomszéd Lacházára, legyen néhány madaras kép.

Ha jól értettem a madárhatározóban leírtakat és kék válltollaik alapján (ha azok a tollak ott a válltollak?) jól azonosítottam be ezeket állatokat, akkor ezek itt gyönyörű vonalú kanalas récék. Kicsit életlen a kép, de a hangulatot talán visszaadják.


Ez itt egy szárcsa sámán, misztikus háttérben.


Ez itt egy szárcsa család, a csecsemő szárcsák vörös pihezetű fejüket viszonylag hamar kiheverik és ők is normális szárcsává válnak.


Felnőve így néz ki egy jóképű szárcsa


Ez itt egy vöcsök, altípusa nem tudom van-é,



Végül pedig egy gémszerű madár, még nem sikerült meghatároznom.