Vendégszerzőnk tollából: jemeni vendég

Szinte állandó választási megfigyelőnk ezúttal Jemenből, egy isten hát mögötti tartományból jelentkezik. Az országban választások lesznek, és néhányan már ott vannak az EU-ból, hogy segítség az előkészületeket. A szöveg eredeti, nem javítottam semmit, ez is kicsit üldözött vadregényes hangulatot ad neki.

Kedves gyerekek!
Az elso email mindig kicsit gagyi, bocs, csak ilyenkor meg nem szoktam tudni hol all a fejem.
Jemen! Elnoki es tartomanyi valasztasok. Szamitottam zsivalyra, bazarra, arab kajara, sok kendore a fejem koru es hogy a targyalopartnerek mint Afganisztanban, majd jol atneznek rajtam.
Azonban:
Jemen szamos tartomanya erintkezik tengerparttal. Imadkoztam mindenkihez, de ezuttal sem jott be, megnyertem a legkisebb, legszegenyebb, legerdektelenebb tartomanyt, a valtozatossag kedveert fent a hegyekben. Harom napja erkeztunk meg az ezuttal litvan partneremmel, meg friss az elmeny. Mar gyanus volt, hogy sem az EU-nak, sem az ENSZ-nek nincs semmi informacioja Ad Dalah-rol. Ma mar nem csodalkozom, nincs itt semmi, meg piac vagy varos sem. Azert csinaltak ilyen kicsire a tartomanyt, hogy gyorsan at lehessen utazni rajta. A szallasunk is Ad Dalahhoz melto: egy agy, egy asztal es egy lyuk, amiben van egy lyuk ahol folyo ugyleteket lehet intezni. A falbol egy csovon folyik a hidegviz neha, ez lenne a zuhany.
A varos egyszem ettermeben lehet valasztani csirke es csirke kozott, azt felbevagva ahogy van radobjak a tuzre es kesz is a reggeli-ebed- vacsora. A koret rizs, vagy pita. Jo etvagyat! Madarat tobbet a tvben sem akarok latni. Es most aramszunet lett, szinte feldob ez a kis valtozatossag.
A jemeniek kedvesek, baratkoznak es mindent tudni akarnak. Mar amikor megerkeztunk a szallodanak nevezett pecoba, ott lihegett a nyakunkban a tartomanyi valasztasi bizottsag fotitkara, hogy o most mindent elmond nekunk. Fel-fel bukkanak utanunk erdeklodok meg este kilenckor is, az etteremnek nevezett kuplerajban mar tobbszor odapenderult az asztalunkhoz a valasztasi bizottsag ilyen olyan mukija. Minden interjun vagy tizen vannak es mar nem is almodozom arrol, hogy en iranyitsam a beszelgetest. Arra es akkor valaszolnak amire kedvuk van, de azt mindig tizen egyszerre.
A szallodaban folyamatosan ket fegyveres vigyaz rank. Ha ulunk a lobbinak nevezett melyedesben, negy szempar van folyamatosan rank szegezve. Mint a Vukban a libakra… Ha elhagyom a szallot rohannak ajtot nyitni, amit en nem akarok. En, hogy megelozzem, ok hogy megelozzenek eredmenyekent versenyt szoktunk nyargalni az ajtoig. Ma en nyertem, holnap is en fogok, mert az oszlop mogul startolok, ahol nem latjak.
A kendoimet meg egyszer sem hordtam es jol idomitott europaikent minden tisztsegviselo elott szemlesutve hajlongtam. Az elso nap. Majd miutan mindenki visszahajlongott, baratsagosan kezet raztak es hatbaveregettek. Ugyhogy mara az egesz tartomany hajlong (valami hulye europai szokasnak tarthatjak), csak utana pacsizunk.
Amugy az europai no kulon allatfaj, ram cuppognak es hello ajlavjuznak. A sajatjaikat elzarjak es ha naponta kettot latok sokat mondtam. Azoknak is csak a szeme latszik a fekete csador alol. Noi jelolt nincs, a valasztasi bizottsagoknak nincs noi tagjuk, csak a szavazohelysegekben lesznek noi biztosok. Mert azt mar tenyleg muszaj volt megengedni.
Na es a qat. Zold level, amit ebed utantol estig ragnak. Kisebb labdanyit a pofazacskojukba tomve, zold nyalat csorgatva ulnek es kerodznek. Erosen tudatmodosito szer. Elobb utobb nem fogjuk tudni kikerulni, mert mar egyre tobbszor kinalnak.
Na ennyit mara, mert aramszunet leven lapitopi le fog merulni hamarost.
Csok, oleles, pacsi, parola, mindenki valassza ki mihez van kedve en mar ugysem tudom mi ildomos.

Nagyutazas folyt.

Kandován volt az úti célunk, ahová dél körül érkeztünk. Az egész olyan, mint egy mini Cappadocia, bár ott még nem jártam. (De ha jövök Iránba motorral, kénytelen leszek oda is elmenni, plusz megnézni egész Törökországot.)

(A képek egy kandováni étterem falán lógtak. A fekvő képen látható személyek balról jobbra: Imám Khomeini, Ayatollah Khamenei és Dr. Ahmadinejad. A nagyobb képen a szöveg: Salam alejkum ja Rúh Allah. Béke veled ó Allah lelke.)

Kandován után Galliék elvittek Tabrizba, kitettek a vasútállomáson, ahonnan betaxiztunk a központba.

Tabriz többnyire azeri lakosú falú, így a nyelv inkább a török, mint a perzsa. Azért értik ezt is, úgyhogy jól elvoltunk. :-)
Tabrizban töltöttük a délutánt és az estét, és ott is aludtunk.

(Ez az 1465-ben épült Kék mecset, amely azért kapta a nevét, mert 25 évig tartott, míg beborították kék csempével. Azután az egész összedőlt egy 1773-as földrengésben. Az ötvenes években kezdték el rekonstruálni, és a mai napig tart.

Másnap, 21.-én félig-meddig elmentünk Babak várába. Babak egy kilencedik századi gerilla harcos volt, akit most az azeriek saját hősüknek tekintenek (közben pedig nem is biztos, hogy azeri volt), és évente megünneplik őt. A 2003-as ünnepségről letölthető egy film innen. (www.cehreganli.com/english.html) Szóval ide én mindenképpen szerettem volna eljutni, ugyanis a vár egy sziklaormon fekszik, baromi megközelíthetetlen, de csodálatos környezetben. Sajnos nem volt olyan egyszerű motor, vagy kocsi nélkül. Reggel buszra szálltunk, amely három óra alatt elvitt Kaleybar-ba. Ez egy varázslatos kis hegyi városka, tele segítőkész, mosolygós emberekkel. A buszállomáson egy úrtól mindjárt meg is tudtuk, hogy Tabrizba délután csak egy busz megy, fél háromkor. Tehát nincs időnk feljutni a várba, mert a városból kb. negyed óra kocsival a hegy lábához, onnan pedig még vagy két óra kemény gyaloglás. Persze egészséges lábakkal, nem ilyen bice-bócán, mint én. Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy mégis elindulunk, aztán jutunk ameddig jutunk, és kellő időben visszafordulunk. Az úr szólt valami ismerősének, aki kocsival elvitt a hegy lábáig, de valami iszonyatos szakadékok mellett, majd elkezdett minket felkísérni. A hegy lábánál fekvő pásztorkunyhók, bírkák és szamarak után tényleg csak magunk voltunk, körben a csodálatos hegyekkel. Sajnos egy fél óra után vissza kellett fordulnunk, de egyáltalán nem bántuk meg, hogy kimentünk oda.

Kora este, miután visszaértünk Tabrizba elmentünk az Elgoli parkba, ahol ez a kajar jellegű étterem fekszik egy mesterséges tavon, és befizettük magunkat egy kis vidámparki mókára óriáskerékkel és vattacukorral. Az éjjelt még ott töltöttük, és másnap indultunk neki Anzalinak.

Anzaliba az út kb. egész nap tartott, mert Tabrizból elbuszoztunk Ardabilbe, ahol meg akartuk nézni Sheikh Safi od-Din mauzóleumát, de zárva találtuk. Ardebilből újabb busz Rashtba, a Kaszpi-tenger legnagyobb városába (habár nem is fekszik közvetlenül a part mellett). Végül nem is mentünk be Rashtba, hanem az Anzali felé vezető kereszteződésnél kiszálltunk, és taxit fogtunk. Anzali egy kellemes kis kikötőváros, iszonyatos páratartalommal. Az estét evéssel és sétával töltöttük.

Másnap, 22.-én csónakot és csónakost béreltünk, aki kivitt minket a világ egyik legnagyobb édesvízi lagúnájába. Fantasztikusan szép volt a rengeteg tavirózsával, a kis halászkunyhókkal, a felreppenő madarakkal. A korai indulás miatt az égész a miénk volt; visszafelé menet láttuk, hogy öt-hat motorcsónak is tart befelé.


Egy ki séta után a városban ismét útnak indultunk. Be Rashtba iránytaxival, onnan egy másikkal Fumanba, onnan pedig egy harmadikkal Masuleh-ba.

Masuleh volt a másik nagy álmom. Az egész falucska a hegy oldalába épült, de úgy, hogy az egyik ház teteje adja a másik ház előkertjét és alapzatát. Így jöttek létre az utcák, a boltok, a mecset. Masuleh szintén UNESCO védett terület, és nagyon jó lett volna kint aludni. Talán, majd ha visszajöttem motorral. Így már két Iránnal kapcsolatos dolog is van a „wishing list”-emen: Babak vára és Masulehben alvás.

Masulehben ismét taxi Rashtba, onnan három órás buszozás szerencsére ismét hihetetlen tájakon Qazvinba. Este séta, kaja a városban, másnap pedig fotóturné, majd délután buszra hoppantunk, és irány Teherán. Estére már itt is voltunk.

Qazvin tulajdonképpen szép város, de nekünk nem nagyon tetszett az atmoszférája. Biztosan hozzájárult a hoteles fazon flegmasága, és a helyiek viszonylagos mosolytalansága. Pedig még egy kis örmény templomba is bejutottunk, ami pedig a nagyközönségnek zárva van. Szerencsénk volt, mert pont néhány fiatal jött ki, és ők beengedtek az udvarba. Azután jött az öreg gondnok, aki kinyitotta a templomot, és elmondta, hogy 14 örmény él a városban, a többség Teheránba és Amerikába ment. A pap is Teheránból jár át, ha olyan dolga akad.

Nagyutazas

Szóval akkor most következzen egy képes úti beszámoló. Mivel mostanában nem vagyok éppen a szavak embere, és kevés időm is van írni, inkább a képeken van a hangsúly (feltéve, ha fel tudom őket tölteni). Minden helyről két-három képet válogattam össze, csak úgy mutiból, nem is feltétlenül a legjobbakat. Azokat majd otthon. A kandováni képek Naima érdemei, ugyanis azok, amelyeket én készítettem szőrén-szálán eltűntek. Mivel a gépeinken nem volt hely, Tabrizban az internet kávézóban átmásoltattuk őket egy CD-re, és már csak itthon, Teheránban vettem észre, hogy eltűntek. El lehet képzelni az idegességem fokát. Nem is a képek, hiszen Naima is nagyjából ugyanazokat fotózza, mint én, de filmeztem is a kamerámmal olyanokat, amiket nem fényképeztem le. Na mindegy, ez mára történelem.

Az út gyönyörű volt. Hihetetlen, hogy Iránnak ilyen arca is van. Én sejtettem, hogy szép helyeken fogunk majd járni, részben ezért is választottam ezt az útirányt, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Ide vissza kell jönni motorral. Komolyan, hihetetlen a vidék. A bejárt utakról egyébként majd teszek fel képeket a motoros blogomra, meg lehet őket nézni. Szólok, ha frissítettem. Szeretnék továbbá egy térképet is az útvonalról valahogy feltenni. Talán bescannelek egy fénymásolatot, vagy lefényképezem, vagy keresek az interneten egy térkép/útvonal rajzoló programot. Ötlet??? (És íme a térkép, 2006.09.14.)


18.-án, pénteken indultunk Teheránból. Qazvinon (itt most nem álltunk meg) át, Soltanieh felé. Soltanieh-ben van a világ legnagyobb téglaépítésű mauzóleuma, az Oljeitu mauzóleum (UNESCO Világörökség része). Eredetileg Oljeitu Khodabandeh építette, hogy áthelyezze ide Ali sírját Najafból (Irak), de közben áttért a sunni hitre, így már ez a vállalkozás nem volt olyan fontos számára. Így végül a saját sírjának nevezte ki, ahová 1317-ben temették.

Soltánieh után Taht-e Soleyman felé vettük az utat, és Zanjantól fogva olyan hihetetlen hegyi úton utaztunk, hogy a lélegzetem többször elállt. Gyönyörű hegyek között apró falvak, néhol termékeny mezők, szántóföldek. Képek a Motorcycle World-on hamarosan.

Taht-e Soleymánba már szürkületkor értünk, így elhatároztuk, hogy másnap reggel visszajövünk.
Taht-e Soleyman (UNESCO Világörökség része-kíváncsi lennék, hogy vajon hány Világörökség van Iránban…) a harmadik században épült Zoroasztriánus vallási központ volt a 13. századig, amikor is az Ilhanidák nyári rezidenciájául szolgált. De ennél biztosan varázslatosabb volt, mint vallási központ. Az örök tüzet a föld alól feltörő gáz éltette, a vizet a központi kráter, ami még most is 90 litert lök ki magából percenként. Az egész a semmi közepén. Eszméletlen lehetett itt élni.

19.-én, miután elindultunk Tahte-e Soleymánból az Orumieh-tó felé vettük az irányt. Ez is gyönyörű út volt, és jó hosszú, mert megint csak szürkületre értük el. Eredetileg valahol a parton akartunk aludni, de az egyik szállodát éppen tatarozták, átépítették, a másikban pedig egy konferencia miatt nem volt szabad szoba. Így maradt Orumieh város.

Az Orumieh-tó (UNESCO Bioszféra Rezervátum) egy 6000 (igen, hatezer) négyzetkilométer nagyságú sekély (legmélyebb pontja 16 méter) sós tó, ahol tavasszal flamingók, égész évben pedig reumájukat gyógyító irániak töltik szabadidejüket.

Másnap, 20.-án megnéztük egy kicsit a várost, majd átkeltünk a tavon. Az átkelést félig egy töltésen, félig pedig komppal tettük meg, de már készül a híd a két töltés között. A túlpart még szebb, termékenyebb, zöldebb.

(Azam mecset a bazár széléről)

Na jó, mára ennyit bírt a rendszer. Holnap megpróbálom folytatni.

Tabriz

Hat megis beultem egy internet kavezoba. Eppen Tabrizban toltjuk az utolso estet, vacsora elott ehesen. Tegnap erkeztunk, holnap megyunk tovabb Masuleh-ba. Termeszetesen tobb info jon majd, meg kepek, de majd otthonrol.
Remelem mindenki jol van, puszilok mindenkit, hianyoztok. Otthon majd nagy elmenybeszamolokat es foto nezeseket tartunk, de mivel tudom, hogy ez inkabb riaszto hatast kelthet, igerem valogatott kepeket es filemeket mutatok, es kombinaljuk meg valami egyeb szorakoztato dologgal :-)

Vigyazzatok magatokra!!!

vrachlabi

hát ebben ráhibáztál, persze hogy jelentkeztem a webrádióba :)


Nem közel-kelet de utazás, ez itt Vrachlabi a cseh Óriáshegységben, régi nevén Hochelbe, a képen a folyó az Elba. Gyönyörű kisváros a szélén Csehország második Skoda autógyárával. Sok is üzlet, hihetetlen olcsó kaja és szállás árak. A vacsora a 3 csillagos szállodában 3000 forint volt, 2 leves 2 sör, és két adag knédli szaftos hússal. A milka kb 210 ft. Nagyon sok fajta sportszer és túracipő. A képen a negyedikgenerációs wagner bakancs, elődje az afgán-üzbég határon adta ki a lelkét kb. 8 év szolgálat után. apja örökébe lépett.

Ez 25000 körül volt, kordura anyagból, thinsulate béléssel és a talpában különlegesen kihajtható acélkarmokkal, amely alkalmassá teszi jégen való járkálásra. Persze nem ezért vettem, bár most már tudok jégen focizni vagy tollasozni is. túracipőm rövid családfája (típus, kor és születés/elhalálozás helye): Az ős egy Dachstein félcipő volt, 1986– 1993 (Franfurt am Main-Koppenhága), Addidas magasszárú 1993 – 1998 (Frankfurt am Main - ?) Merrel 1998-2006 (Budapest-Hairatán), Garmisch 2006- (Vrachlabi-)Van egy félcipő túra féltesó is, de annak nem jut eszembe a neve.

A motorral Csandrának kedveskedünk, egy Harley.

Mozi & Muzeum

Tegnap előtt végül eljutottunk a moziba. Naima már előre odament, átvette a megrendelt jegyeket, engem pedig Babak vitt oda a munkahelyemről. Necces volt, mert egyrészt baromi nagy volt a forgalom, másrészt pedig Babaknak nincs engedélye, hogy délután ötig belépjen a belvárosi körzetbe. Végül mindenféle kerülővel, kis utcákban való lavírozással pont időben értem oda.
A moziban három terem is volt, így egyszerre több filmet is játszanak. Mi a hármas teremben ültünk, ott játszották a Tűzszünet (Atash bas) című filmet. A terem kicsi volt, olyan, mint valamelyik otthoni Művész mozi egyik kisterme. Talán 10, 15 sor volt összesen, soronként 8-10 székkel, amelyek eléggé kényelmetlenek voltak, főleg másfél órán keresztül úgy, hogy nem érted a filmet. Végül hősiesen végignéztük, és nem bántuk meg. A moziban együtt ültek a fiúk és a lányok, de nem volt teljesen sötét a teremben, lehet, hogy azért, nehogy parázna dolgokat műveljenek.
A film, ahogy írtam korábban egy új, „trendi” iráni komédia egy válságban lévő házaspárról. A nő egy pszichológusnak mesél a problémákról, így ismerjük meg őket. A film minősége teljesen jó volt, talán csak a hanggal voltak problémák, de ez minket annyira nem zavart. A női főszereplő nagyon szép volt, a férfi pedig állítólag az egyik legkeresettebb színész és reklám modell. A filmben a csaj Peugeot-val, a férfi BMW-vel járt, plazma tv volt a lakásukban, úgyhogy nagyon európai jellege volt az egésznek, kivéve persze, hogy a nők mind kendőben (de színesben, divatosan) voltak, nem volt se csók, se szex jelenet, sőt, tekintve, hogy idegenek elvileg nem érhetnek egymáshoz (még ha házastársakat játszanak is egy filmben), ezt is úgy rendezték meg, hogy dramaturgiailag mindig egy tárgyat használtak.
Úgyhogy összességében szórakoztató volt, és kellemes élmény. Szeretnék majd beszerezni néhány ilyen típusú iráni filmet CD-n, és haza vinni. Majd rendezhetünk iráni filmeseteket. Kashanból hazafelé jövet láttunk a buszon egy másik komédiát, aminek Esküvő iráni módra volt a címe, és az is egész vicces volt.

Múzeum

Tegnap pedig múzeumba mentünk. Pontosabban eredetileg egy kiállítást akartunk megnézni, azt, amelyiket a kávézóban ülő fotográfusok ajánlottak Naimának. Mikor a helyhez értünk derült ki, hogy az egész hatalmas, vagy nyolc lakás lett egybe nyitva, egy gazdag, művészet pártoló iránié az egész. A kiállítás is jó volt, de a hát egyszerűen fantasztikus. Bauhaus jellegű az épület, és minden helység tele volt műalkotásokkal, vagy művészettel kapcsolatos tárgyakkal, könyvekkel, poszterekkel. Voltak kiállítva design bútorok, az iráni művészvilág termékei, építészeti makettek, szobrok, stb. Nagyon tetszett nekünk Naimával, és teljesen nyugodt, szabad atmoszférája volt. A látogatók főleg fiatal irániak voltak.
Sajnos a fényképezőgépem megint beszart. Nem akar vakuzni, hol lemerül, hol azt mutatja, hogy tele az elem, úgyhogy csak kevés képet tudtam készíteni, azok közül is kevés lett jó. Egy párat bemásolok ide.

Ma szeretnenk megneznia Holokauszt karikatura kiallitast. Egy kis averziom van a dologgal kapcsolatban, de egyuttal kivancsi is vagyok. Azt gondolom, hogy egeszseges szemlelettel kell oda menni, es ugy kell a kepeket megnezni. 200 kepet allitottak ki az 1200 palzamubol, 61 orszag karikaturistainak munkai. Haaat, majd meglatjuk...

Holnap elutazunk legalább egy hétre, így szünetel a blog frissítése addig. Ha visszajöttünk, akkor majd mesélek az útról, és rakok fel képeket.

Tegnap találkoztunk a magyar ösztöndíjasokkal. Nehezen jött össze, mert már hetek óta beszélünk Gergővel telefonon, megpróbálva összehozni valamit, de valamelyikünk mindig lemondta ezért, vagy azért.
De tegnap végül összehoztuk, és azon a helyen találkoztunk, ahol először ittam eszpresszót, de egy másik kávézóban. Itt még finomabb kávét adtak, Naima pedig tejes kávét ivott. A zenére sem lehetett panasz, hiszen eleinte Amr Diab, majd Leonard Cohen, Eagles, Grease szólt. Mi korábban értünk oda Naimával, mert a munkahelyemen talalkoztunk, és onnan sétáltunk át. A mellettünk lévő asztalnál három hosszú hajú fiatal ült, de egyikük lány volt. Fotósok voltak, az asztalra ki volt terítve rengeteg negatív, fénykép. Naima oda is ment hozzájuk egy kicsit beszélhetni, és kiderítette, hogy augusztus közepétől kiállításuk lesz, amit majd megnézünk mi is.
Miután megérkeztek Gergőék vagy három órán át beszélgettünk. Közben jöttek-mentek az irániak, fiatalok, csinosak, jól öltözöttek, szerelmesek. Jó volt látni, ahogy estére kezd a hely megtelni élettel, flörtölő irániakkal.
A kávézó tulajdonosa egy fiatal srác, aki Cipruson és Angliában tanult. Jó fejnek tűnt, szerintem vissza fogunk járni. Ráadásul állítólag nagyon gyors wifi van a kávézóban, így Naima laptopjával lehet internetezni.
Olyan nyolc körül váltunk el a többiektől, de megbeszéltük, hogy ma este együtt vacsorázunk valahol. Talán előtte mi még el tudunk menni moziba. Naimával már napok óta beszéljük, hogy el kellene menni megnézni egy filmet, és megtapasztalni a hangulatát.
A kávézó után beültünk egy szendvicseshez, ahol Naima eddigi legfinomabb szendvicsét ette. Nekem is ízlett, csak valamitől nekem rossz volt a gyomrom.
Hazafelé fogtunk egy taxit, aki valamiért a csúcsforgalmas Vali Asr-on keresztül vitt haza. Viszont két ponton is láttunk ünneplő irániakat, akik Hezbollah-os zászlókkal felszerelkezve kiáltoztak, dudáltak, az egyik helyen kisebb tűzijátékkal ünnepelték a libanoni tűzszünetet.
Mire haza értünk én nagyon rosszul éreztem magam, teljesen kimerültem, a gyomrom háborgott, enyhe hidegrázások jöttem rám, így hamar lefeküdtem. Mára viszont semmi bajom.

Közben kiderült, hogy mégis elmegyünk moziba. Legalábbis megpróbáljuk elérni, mert 5-kor kezdődik, és innen eléggé messze van.
A film címe „Tűzszünet”, és egy fiatal házaspárról szóló komédia. Állítólag nagyon népszerű az iráni fiatalok körében. Majd holnap mesélek róla. Ebbe a moziba megyünk, a kolléganőm foglalt is jegyet, de nem tudom, hogy át tudjuk-e venni fél ötig, habár Naima korábban oda megy és ott találkozunk.

Kashan folyt.

Nos ugy tunik, hogy kinkeservesen fel tudtam tenni megint par fotot. En nem tudom mi van ezzel; egyet felrak, aztan amikor rakattintok az "add image" ikonra nem az uj ablak ugrik fel, hanem az elozo kepet tolti be ujra. Na mindegy.

Szoval a kepek. Ez itt az Aga Bozorg medresze bejarata a "mecset" felol fenykepezve. Zsenialis, mert amikor belepsz, nem latod, hogy egy szinttel lejjebb is van valami.

Eppen elkaptuk egy ima veget, amikor az emberek jottek ki a mecsetbol. Igazabol szinte rank sem neztek, ahogy ott fotozgattuk oket.

Ezt a poszter egy kis utca falan vettem eszre.

Valami fem edeny gyarto muhely a Bazarban.

Ennyi.

Kedves Kati es Andris! Koszonom a levelet a Comments-ben! Orulok, ha tetszenek a kepek, a kovetkezo utunk is szerintem nagyon szep helyekre visz majd. Otthon a tobbi kepbol is csinalhatunk egy vetitest, majd kivalogatom a jobbakat, es Naima kepeibol is hozza valogatunk.

Remelem jol vagytok. Olyan jol leirtad, ahogy Petivel harmasban toltitek az estet, hogy en is szivesen ott ultem volna nalatok a teraszon, dohanyozva, beszelgetve. A linket nagyon koszonom(nem ismertem), majd elbongeszgetek rajta.

Mit csinal Andris a webradioban? :-) Ez jo! Wagner nem akart egybol csatlakozni? :-))))))) Es mi van a lila kod mogott? Na jo, az ilyeneket privatban.

Puszillak benneteket!!!!!

Kivettem a blogrol "Virata"-t es athelyeztem ide. Habar ez egy annyira jo tortenet, hogy mindenkinek el kellene olvasnia, rengeteg helyet foglal it a blogon.

Baromi jol el lehetne egyebkent szorakozni ezzel a bloggal. Pl: Magyarorszag. Na mindegy, most erre nincs idom.
A hetvegen kezdjuk Naimaval a nagy utazasunk fek eszakra es nyugatra. Pentektol vasarnapig courtesy of Galli Family utazunk valoszinuleg a kovetkezo utvonalon:

Takth e Soleyman, Orumiyeh és Kandovan
1. nap Teherán-Soltanieh-Zanjan-Takth e Soleyman-Takab. Kb. 480 km, szállás Takab, vagy a közelben más
2. nap Takab-Miyandoab-Orumiyeh (tó)-Kandovan. Kb. 460 km, szállás Kandovan
3. nap Kandovan-Tabriz. Kb. 90 km

Tabrizból mi tovább megyunk (a tobbiek vissza Teheránba) meg nem tudjuk hova, de harom helyre mindenkeppen el akarunk jutni: Masuleh, ami a hegyek kozott megbuvo kicsi, baratsagos falu, Babak kastelya Tabriz felett a hegyek kozott, es a Kaspi-tenger partjara.

Sikerult feltennem meg egy kepet Kashanrol. Ez Sialk-ban keszult, ami a vilag egyik legregebbi kulturajanak adott otthont. A leletek ie 5500-bol kerultek elo, nagyon durva. A kepen egy ziggurat-on allok.

Ennyit sikerult, es igazabol meguntam mara a szarakodast. Holnap megint megprobalom.

Kashan

Nem tudom mi a szar lehet ezzel a rendszerrel; most felraktam ezt a kepet, tobbet megint nem enged, hanem ezt az egyet masolja be ujra es ujra... Ha pedig irok valamit, akkor legkozelebb megint enged egyet felrakni. Na mindegy. Szoval epp indulunk Kashanba. Naima es Dani is ott vannak a kocsiban, es persze Sheikh Nasrallah is. Egyebkent nem jellemzo, hogy a kocsikra kitennek ot; ketszer lattam eddig.



Ez Kashanban keszult, az egyik ugynevezett hagyomanyos hazban, amibol elvileg van egy par, de hatot ilyenre restauraltak. Baromi jol neznek ki es hatalmasak, tobb kerttel, szokokuttal, tucatnyi szobaval.

Az egesz varosnak ilyen napfenyes, agyagos hangulata volt. Ez penteken keszult. Szeretem a kozel-keleti pentekeket, mert csendes, az emberek otthon pihennek, igy be lehet lesni vagy akar menni amugy zart, vagy zsufolt mecsetekbe, kertekbe.

Van egy kert, a Bagh-e Fin, amit a perzsa Paradicsom elkepzelese alapjan epitettek. Haaaat olyan is. Imadtam. Fak, csobogo viz, kis epuletek, teahaz. Az alabbi csalados kep ott keszult. Egyebkent a magyar (es nehany europai nyelvben) a Paradicsom a perzsa Firdausz-bol szarmazik, de most nem vezetem le. Hu de nehez feltoltogetni a kepeket...

Most ugy tunik nem enged uj kepet felrakni, igy mara ennyi jutott... Talak kesobb meg probalkozom ujra.

Kashan, Yazd helyett

Pénteken reggel mindhárman metróra ültünk, Dani az Emam Khomeini (Deák tér) téren leszállt, mert ment a busza Törökországba, mi pedig lemetróztunk Déli buszpályaudvarra.
Itt sikerült is rögtön felszállni egy Kashanba induló buszra, ami három óra alatt oda is ért velünk. A busz abszolút rendben volt, légkondi, kényelmes ülések, kis nasi, és perzsául ordító „Bosszúálló” című amerikai film a videóról.
41 fokban szálltunk le a buszról, és betaxiztunk a központba, ahol a szállásunk is volt. Golestan Guesthouse, egy éjszaka 150000 riálért, légkondival, külön fürdővel és kemény ággyal.
Kashan baromi jó hely! Abszolút nyugis, az emberek mosolygósak, segítőkészek, de nem tolakodóan. Pénteken ráadásul még a hétvége miatt eleve csendesebb volt.
Nem akarok leírni mindent, amit láttunk, de voltunk a bazár tetején, egy paradicsomi kertben, tradicionális házakban, gyönyörű mecsetekben. Beszéljenek inkább a képek, ha egyáltalán fel tudom őket rakni.





Ezt az egy kepet tudtam felrakni, majd meghulyult a gep. De majd holnap ujra probalkozom.

Lebowsky est

Úgy volt, hogy csütörtökön Yazdba megyünk Naimával. Reggel szóltam is Babaknak, ,hogy kérek egy taxit este 8-ra a ház elé, hogy elkerüljem a múlt heti taxikeresési mizériát. Munka után, mikor hazafelé vitt, még egyszer szóltam neki, hogy akkor minden rendben van-e. Persze, felelte, a nevem fel van írva egy cetlire az irodában.
Este összekészülődtünk, Dani is kezdett felkészülni lelkileg, hogy egy estét még az afgán menekültekkel tölt, és vártuk a kocsit. De nem jött se, 8-kor, se 8:10-kor, se 8:15-kor. A vonatunk 9:20-kor indult, az állomás pedig a város másik végében van, legalább fél óra, de akár több is, hiszen csütörtök este mind a négymillió kocsi és motor kiszabadul Teherán utcáira. Felhívtam Babakot, aki épp csajozott, hallottam a háttérben a kuncogásokat. De mondta, hogy oda fog szólni az irodának. 8:25-kor a diplomata rendőrt kértem meg, hogy telefonáljon már be, küldik-e az a rohadék autót. Nem voltam túl nyugodt.
Egyszer csak, úgy háromnegyed 9 körül megérkezik egy Paykan, benne egy öreg, ártatlan tekintetű zoroasztriánus vezetővel.
Sikerült kifognunk Irán legóvatosabb taxisát, ami ugye nem volt a legszerencsésebb, mikor éppen azon parázol, hogy lekésed a vonatod. Szépen, komótosan haladt az autópályán, mindenki gyorsabb volt nálunk. Közben pedig folyamatosan azt hajtogatta, hogy mindenki szamár.
A vonatot lekéstük. A rendőr, aki az állomáson jóváhagyja a külföldiek jegyét, és ellenőrzi az útleveleket nagyon készséges volt, gyorsan elszaladt velünk az információs pulthoz, ahol a lány beszélt angolul is és arabul, így Naima kezdett vele beszélni. Elszarakodtunk vagy fél órát azzal az eredménnyel, hogy a lány vissza adta a jegyeket, és mondta, hogy menjünk, vegyünk másik jegyet, és indulás előtt egy fél órával legyünk az állomáson!
Én teljesen ki voltam akadva, de Naima kitalálta, hogy másnap menjünk akkor Kashanba.

heszus mária

Húúúú, azt hittem valami komoly lesz. D-vel vizságni kell, ha alvásra kerül sor. Mazarban is bepiált egy búcsúpartin, aztán még az egész ünnepség közepén egyszercsak eltűnt. Kicsit megijedtünk de aztán kdierült, hogy csak átment a ruhatárba és lefeküdt aludni a földre. Húh.
Virátát át is tudtam volna küldeni, képeket gyakorlom
pókháló

hogyok

A képek gyönyörűek. Áruld el itt vagy magánban, hogy hogy csináltad, hogy a a képek nem a szöveg legelejére kerültek (akárhogy is számolom, 3 szor írtam le a mondatban, hogy hogy) Bár most hogy leírtam van egy ötletem.

Egyébként a blogot még legalább egy ember olvassa, azaz már négyen vagyunk
csokker

összesen hatszor szerepel az első 3 sorban a h### szó plusz egyszer az akárh###, amit számolhatunk félnek :)

Esfahan kepek

Olvassa ezt a blogot egyaltalan valaki rajtunk kivul? :-)

Az esfahani utunk leirasat lejjebb lehet elolvasni, vagy itt.
A kepek:
1. Chehel Sotun, avagy a Negyven Oszlop
2. Emam ter, Emam mecset
3. Emam ter, Lotf'Allah mecset
4. Izrael ellenes megmozdulas. Az egeszet az Ashuriyan Cultural Group szervezte. Volt ego David csillag, Hezbollah-os es Nasrallah-s poszterek, zaszlok, szorolapok. Amugy velunk abszolut nyitottak voltak, megprobaltak elmagyarazni celjukat, szervezetuket, stb. elegge tort angollal.