Úgy volt, hogy csütörtökön Yazdba megyünk Naimával. Reggel szóltam is Babaknak, ,hogy kérek egy taxit este 8-ra a ház elé, hogy elkerüljem a múlt heti taxikeresési mizériát. Munka után, mikor hazafelé vitt, még egyszer szóltam neki, hogy akkor minden rendben van-e. Persze, felelte, a nevem fel van írva egy cetlire az irodában.
Este összekészülődtünk, Dani is kezdett felkészülni lelkileg, hogy egy estét még az afgán menekültekkel tölt, és vártuk a kocsit. De nem jött se, 8-kor, se 8:10-kor, se 8:15-kor. A vonatunk 9:20-kor indult, az állomás pedig a város másik végében van, legalább fél óra, de akár több is, hiszen csütörtök este mind a négymillió kocsi és motor kiszabadul Teherán utcáira. Felhívtam Babakot, aki épp csajozott, hallottam a háttérben a kuncogásokat. De mondta, hogy oda fog szólni az irodának. 8:25-kor a diplomata rendőrt kértem meg, hogy telefonáljon már be, küldik-e az a rohadék autót. Nem voltam túl nyugodt.
Egyszer csak, úgy háromnegyed 9 körül megérkezik egy Paykan, benne egy öreg, ártatlan tekintetű zoroasztriánus vezetővel.
Sikerült kifognunk Irán legóvatosabb taxisát, ami ugye nem volt a legszerencsésebb, mikor éppen azon parázol, hogy lekésed a vonatod. Szépen, komótosan haladt az autópályán, mindenki gyorsabb volt nálunk. Közben pedig folyamatosan azt hajtogatta, hogy mindenki szamár.
A vonatot lekéstük. A rendőr, aki az állomáson jóváhagyja a külföldiek jegyét, és ellenőrzi az útleveleket nagyon készséges volt, gyorsan elszaladt velünk az információs pulthoz, ahol a lány beszélt angolul is és arabul, így Naima kezdett vele beszélni. Elszarakodtunk vagy fél órát azzal az eredménnyel, hogy a lány vissza adta a jegyeket, és mondta, hogy menjünk, vegyünk másik jegyet, és indulás előtt egy fél órával legyünk az állomáson!
Én teljesen ki voltam akadva, de Naima kitalálta, hogy másnap menjünk akkor Kashanba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése