Mianmar (Burma)

Egy ideje elmaradtunk a bejegyzésekkel, pedig én nem fejeztem be Iránt, azóta WP járt Izlandon két hétig, én pedig Mianmarban (Burmában) egy hónapig. Úgyhogy most megtöröm a csendet, és felrakok pár képet Mianmarról. Ezzel csak az a baj, hogy ha WP utánam teszi az izlandi képeit, akkor megint a madarak kerülnek legelölre... :-). Valahogy felkerült az utazas.com-ra a gibli, amikor a segélyszervezetekről kezdtek beszélgetni. Mivel emiatt megszólítva éreztem magam, válaszoltam ott, és leírtam, hogy a munkámról általában nem írok ezen a blogon, ahogy WP sem teszi (egyébként neki ott a wagnerpeter.blogspot.com). Ezen azért meregtem el el kicsit, mert Mianmarban is munka kapcsán voltam, és most sem fogok erről sokat írni, legfeljebb annyit (némileg válaszolva az utazás.com-os felvetésekre), hogy segíteni voltam, nem hatalmas pénzekért (sőt: önkéntes alapon, pedig van mögöttem néhány év tapasztalat), a szerencsétlenül jártakhoz képest sokkal jobb körülmények között éltem, de én magyar vagyok, Európában élek, tanulhattam nyelvekett és rengeteg kiváló iskolában, ezt kaptam a sorstól és a szüleimtől, és ezért küzdöttem. Nem hiszem, hogy emiatt szégyenkeznem kellene, és nem is fogom tenni sosem. Nem hiszem, hogy Mianmarban, Afganisztánban, akárhol, úgy kellene élnem, mint a helyiek. Egyébként is megfoghatatlan ez a dolog: milyen helyiek? Mert vannak eszement gazdag helyiek, és vannak iszonyatosan szegények. A lényeg szerintem azon van, hogy lemerülj azok közé, akiken segítesz, megértsd a szükségleteiket, és a munkád elvégzéséhez szükséges körülmények közé visszavonulva dolgozz értük, majd újra lemerülve, velük.

Mianmarban egyedül voltam magyar, az ACT és a Baptista Világsegély keretein belül dolgoztam, tulajdonképpen illegalitásban. Partnereink helyi szervezetek voltak, akik a tulajdonképpeni munkát végezték (mert ilyenek voltak a körülmények).
Sajnos a Nargis ciklon után nem engedtek be segélyszervezeteket, így a junta és a már bent dolgozó szervezetek segítsége nem volt elegendő az azonnali, megfelelő és kielégítő humanitárius igény kielégítéséhez. A később titkon beszivárgó külföldi szervezetek munkatársai (mint pl. az ACT többi szervezete) és anyagi forrásai is későn érkeztek, és akadozva jutottak el a helyszínre, helyszínekre, de eljutottak!
A képek csak jelzés értékűek, erről-arról, amit láttam, vagy tetszett, vagy megfogott valamiért. A nagy turista központokban nem jártam, sem időm, sem pénzem nem volt, tehát így Mandalay, Bagan, a tengerpart, stb. kimaradt. De imádtam az embereket, így egyszer biztosan vissza fogok utazni, mint turista. Addigra talán kiheverik a Nargist...

Az első kép a ciklon hatását mutatja. Mi Bogale és Pyapon környékén dolgoztunk egyébként, és ott jártam én is.

Én mire ott jártam, már nem láttam halott embereket, és a hatalmas pusztítás azonnali nyomait. Az emberek megdöbbentően mosolygósak voltak, még azok is, akik mindenüket és mindenkijüket elveszítették. Nem nagyon volt különbség budhista és keresztény között, mindkét vallás követői igyekeztek folytatni az életüket, és hálát adni, hogy túlélték. Az alábbi pár képet a deltában, vagy Bogale, vagy Pyapon környékén készítettem.

Idáig ért a víz...:

A következő képek pedig már Yangonban készültek. Szerettem a város hangulatát, ahogy a pára és az eső emésztette a házak falait, a nyüzsgést, az embereket.

Ez a kép nem sikerült, de meg akartam mutatni, milyen a város este: