Grafiti

Van néhány dolog, ami nagyon kellemes a munkahelyemen. Például, hogy bármi kell, szólok a takarítóknak, és ők megszerzik. Így rendelek ebédet, a napi angol nyelvű sajtót, és így váltottam ma pénzt is. 100 euróért kaptam 1160000 riált. A másik nagyon jó dolog, hogy a UNODC előfizetett egy csomó on-line folyóiratra, amit így kedvemre olvasgathatok. Egy jó példa a Jane’s különböző lapjai, vagy az Encyclopedia Britannica. És akkor még nem is beszéltem a UNODC és a UNDP intranetjéről és elektromos könyvtáráról.

Munka után ismét be a városba, hogy most már tényleg megtaláljam a világ legfinomabb csokishake-ét, és hogy ne kelljen még haza mennem. Továbbá látni akartam az örmények katedrálisát, ami a legnagyobb templom Teheránban.
Babakkal elvitettem magam a Mirdamad metró állomásra 15000 riálért, onnan a Haft-e Tir állomásig oda-vissza 1500 riál. Az állomáson kétszer is megkérdezték tőlem a helyes irányt, lassan kezdem megszokni, és a perzsa szókincsem kezd bővülni a „melyik”, „merre” és a „hogyan” szavakkal. Ennek ellenére nem sok segítség voltam.
A Haft-e Tiren viszont én érdeklődtem az úti célom irányáról, de meg kell mondanom, hogy én sokkal kedvesebben igazítanék útba mindenkit.
Egy jó tanács: ne gyalogoljatok öltöny nadrágban, bőrtalpú cipőben és begipszelt lábbal túl sokat. Alig hagytam el a Haft-e Tir teret, éreztem, hogy a jobb lábamat feltörte a cipő, és a nacim alantas módon gyűjtötte össze a meleget a nem éppen legmegfelelőbb helyen. Itt némelyik légkondi működik ezen az elven, hogy a párologtatás hőt von el, egy központi egység vizet csorgat le egy táblán, aminek a páráját léghullámokkal röpíti egy másik szerkezet a szobákba. Na az én nadrágom ennek a folyamatnak a feléig jutott el.

Először elsétáltam a Sarkis katedrálisig, és útközben rengeteg kiskabátot és kendőt árusító bolt előtt mentem el, ahol akár fel is tudjuk majd Naimát öltöztetni, ha éppen úgy ítéli meg. Volt mindenféle színben, úgyhogy választhat ízlésének megfelelőt. Szintén út közben haladtam el egy ház mellett, ahol egy hatalmas Down with the USA grafiti volt a falra festve. Miközben fényképeztem, egy öreg bácsi haladt el mellettem, és el kezdet valamit magyarázni perzsául, amit nem értettem, de intonációjából ítélve nem osztotta a művész véleményét.

A katedrálist pechemre be volt zárva, így oda sem tudtam bejutni. Az öreg a kapuban beengedett az udvarba, és kérdésemre, hogy hány órakor nyitnak és zárnak, azt mondta, hogy augusztusban jöjjek újra, mert tataroznak.

A katedrálistól elindultam megkeresni azt a helyet, ahol a csokishake-t lehet kapni. Nagyon kellemes helyeken, tereken, utcákon keresztül jutottam el oda. Először alig találtam meg, mert maga a hely nagyon kicsi. Nem is voltam biztos benne, hogy jó helyen járok. Inkább valami édességboltra hasonlított: bent a szekrény telis-tele volt csokival, cukorral és kávéval a Haribotól kezdve a Chupa Chupsz nyalókán keresztül a Ritter Sportig.
Az eszpresszó nagyon finom volt, de a shake egyszerűen mennyei! Jéghideg, sűrű, krémes, édes, finom. És nagy adag, így ez vált a vacsorámmá is egyben. Elüldögéltem a kb kétszer két méteres helységben a kávé és a shake mellett két cigi erejéig, majd fizettem 34000 riált, és visszaindultam a Haft-e Tirre. Bent még írtam Naimának egy sms-t, amit a telefonom valamilyen ismeretlen okból Alinak, a UNODC rendszergazdájának küldött el, körülbelül harmincszor.
Útközbe még láttam egy-két olyan kávézót, ahová szívesen visszajönnék. Ilyen nevük volt, mint Café Brasil, vagy Café Mocca.

A Mirdamadon a taxistól kérdezem, hogy mennyiért vinne haza a Adzsdunijére. Visszakérdez, hogy Adzsdunije? Mondom igen. 30000. Mire én: 25000. Ebben meg is állapodtunk. Amikor már idő szerint kb haza kellett volna érnünk, gondoltam magamban, hogy erre még nem is jártam, milyen jó kis boltok vannak a közelünkben. Rákérdezek, hogy melyik irányban van a tér? Milyen tér, kérdezi. Hát az Adzsdunije. Adzsdunije???? Oda megyek???? Ez a Dzsamal! Félreértettük egymást, és így baromi messze kerültünk. Úgyhogy nincsenek jó kis boltok a közelünkben, és a legnagyobb csúcsforgalomban araszoltunk az autópályán még vagy ¾ órát. Útközben megbeszéltük, hogy itt születtem, hogy 30 éve nem Teheránban azóta, és, hogy a szívem fele perzsa. Ennek ellenére 50000-t akart kérni, vagy éppen ezért sikerült 40-re lealkudnom. Nézőpont kérdése.

Itthon a szokásos locsolás.

A képek:
1. Grafiti
2. Grafiti közelről (igen, a csillagok koponyák, a sávok bombák)
3. Katedrális kívülről
4. Katedrális a kapuból
5. A katedrális kertjében hátul, mögötte egy újabb propaganda festmény
6. Propaganda festmény közelről, okulás végett (angol nyelven is, a félreértések elkerülése végett)
7. Játszótér a kávézó közelében
8. Haft-e Tir tér, de homályosan. Mikor fényképeztem nagy sípolásokat hallottam a hátam mögött, de akár nekem szólt, akár nem, úgy tettem, mintha nem nekem szólna, és hidegvéremet megőrizve, hátra sem nézve elindultam előre. Gondoltam, ha akarnak, könnyen utolérnek, de nem tették.