Miután visszatértünk az egy hetes utazásról Teheránban pihengettünk, és a várossal ismerkedtünk. Így jutottunk el a Holokauszt kiállításra, a Saad Abad és a Niavaran palotákba, amelyek a sah egykori rezidenciái voltak, sétáltunk az Emam Khomeini tér környékén, bazároztunk, képeslapot adtunk fel, könyvesboltokba jártunk, kávézókat kerestünk.
A Holokauszt kiállításra minden herce-hurca nélkül sikerült bejutnunk. Amikor mi voltunk éppen üres volt az épület, amelyben kb. 200 kép volt kiállítva három emeleten. Az 1200 beküldött pályamű között magyar is volt, de hiába kerestük, nem állították ki. A rajzok egyébként nem csak a zsidó Holokauszttal foglalkoztak, hanem a palesztinok ellen elkövetett „Holokauszttal”, az USA világuralmi törekvéseiről, vagy a világbéke veszélyeztetettségéről. Nem is volt mindegyik durva, volt köztük nagyon jó minőségű, akár Európában is szalonképes rajz. Feltettem ide kettőt közülük, ezek bármelyik baloldali lapban is megjelenhetnek akár.
A párhuzamos tájékoztatás igénye megköveteli, hogy elmondjam, Izraelben is szerveztek egy „Antiszemita karikaturista kiállítást”, pályázatot. Azért helyeztem idézőjelben, mert így hívták, nem azért mert izraeli nem lehet antiszemita. Habár ez szemantikailag legalábbis épp olyan megkérdőjelezhető, mint ahogy az arab antiszemitizmus is. Egy kis kitérő: az iráni kiállítás ugye a dán lapban megjelenő karikatúrákra volt válasz. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a jelenség egyáltalán nem új keletű. Mindegyik oldal már évtizedek óta csúfolja egymás vallását rajzokon keresztül. Én láttam olyan korábbi Mohammed, Jézus, Ábrahám portrékat, és valláscsúfoló rajzokat, amelyek vérlázítóan profánok. Egyre inkább érik bennem az a gondolat, hogy írok erről a jelenségről egy tanulmányt.
Egymás után néztük meg a sah két korábbi palotáját, a Saad Abadot, és a Niavarant. Mindkettő csodálatos hely. Hatalmas parkok között megbúvó kisebb-nagyobb, hagyományosabb, modernebb paloták, amelyekben megőrizték a sah bútorait, tárgyait úgy, ahogyan az a forradalom előtt volt. Az irániak pedig jönnek, és velünk együtt ámulnak azon az ízlésesnek nem mindig mondható pompán, amelyben a sah és családja élt. Az irániak egyik legbecsülendőbb tulajdonsága a múltjuk megőrzése. Számukra a történelem egy folyamat, amelyet különböző korok és rendszerek jellemeztek, amíg eljutottak a jelenhez. Így nem köpködik, rongálják vagy gúnyolják ki a sah tárgyait sem.
A Saad Abad a nyári rezidenciául szolgált, és most van saját honlapja is. 104 hektáron terülnek el az épületek, amelyek közül mi a vízi múzeumban, a Zöld- és a Fehér Palotába mentünk be. A Zöld Palota kisebb, szebb, itt fogadta a különleges vendégeit az uralkodó.
A Fehér Palota hatalmasabb a maga 54 szobájával. Ez volt a de facto nyári rezi, és elképesztő a berendezése ennek is.
Volt egy kiállítás két zseniális iráni felfedezőről, akik többek közt motorral járták körbe a világot. Ott láttam életemben először ilyen zsugorított emberfejet.
A Niavaran Palota nekem jobban tetszett. Kisebb léptékű, emberközelibb, a parkban ráadásul van egy remek kis kávézó, ahol finom a kávé, és remek sütiket lehet enni az árnyas fák tövében.
Az egyik épületbe belépve döbbentem meg igazán. A sah magán képgyűjteményének egy része van kiállítva, és a picike helységben, a vézna teremőr gyerek olyan művészek eredeti képei mellett csücsül, mint Picasso, Dali, Vasarely, Chagall, Warhol, Miro. Csak így, össze-vissza néhány modern iráni képzőművész képei mellett.
Zsombinak személyesen küldöm ezt a képet. A csillogó-villogó nappali helységből nyílik ez a gondolom akkoriban még teljesen felszerelt fogorvosi szoba.
De volt itt hatalmas, tradicionális teázó, angol pub szerű bár, stb.
Felfedeztük északon egy remek kis kávézót is. Úgy hívják Bakheh, vagyis teknős. Azért, mert a tulaj kedvenc állata, mivel békés, csendes, lassú. A kávé és a süti finom, de vannak nekik különböző gyümölcsitalaik, amelyeket ott, frissen készítenek, és oh my God milyen finomak. Az már csak hab a tortán, hogy belépéskor Camel szólt, majd Cat Stevens és Dire Straits dalai váltották egymást.
Megtaláltuk a Naderi kávézót is, amely állítólag a művész és intellektuális irániak kedvenc helye. A belső 1940-es évek stílusa, a pincérek egyenruhában. De ne valami flancos helyet képzeljetek el: inkább tűnik lepukkantnak, népinek.
Ezek után utaztunk el Yazdba és Shirazba, de ezt majd holnap folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése